A Kecskemét lesz az ellenfelünk az elődöntőben

A férfi röplabda NB I rájátszásának elődöntőjében a Vegyész RC Kazincbarcika a Kecskeméti RC csapatával fog összecsapni. A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

A Vegyész pénteken a Sümegi RE, a Kecskemét szombaton a Pénzügyőr SE ellen harcolta ki a négy közé jutást. A borsodiak a bakonyiakkal szemben nem veszítettek szettet, míg a KRC a harmadik meccsen „csak” 3-1-re tudta legyőzni a felszabadultan játszó fővárosiakat. A címvédő ennek ellenére megérdemelten jutott be az elődöntőbe, ahogy a Vegyész is, amely nem adott esélyt a sümegieknek. Az alapszakaszban a VRCK kétszer is 3-0-s vereséget szenvedett a Kecskeméttől, így a párharc esélye Szasa Nedeljkovics legénysége lesz.

Az első meccsre jövő hét szombaton, március 28-án kerül sor Kecskeméten, míg az első hazai találkozó április 1-jén lesz.

A másik ágon az alapszakaszgyőztes Fino Kaposvár könnyedén fektette két vállra a Dunaferrt, de elődöntős ellenfelének a kiléte még nem ismert, mivel a Dági KSE és a MAFC-BME párharcában 2-1-re vezet az előbbi. A felek eddig rendre 3-2-es meccseket játszottak egymással a rájátszásban.

tm