Kazincbarcikai edzőpáros a Vegyész élén – videó!

Toronyai Miklós lesz a Vegyész RC Kazincbarcika férfi röplabdacsapatának vezetőedzője a 2020/21-es szezonban, munkáját Szabó Dávid fogja segíteni másodedzőként. A klubhoz ezer szállal kötődő Toronyai és Szabó optimistán várják az előttünk álló idényt.

Az 1979-es születésű Toronyai Kazincbarcikán, a Vegyész játékosaként ismerkedett meg az alapokkal. Fiatalon játszott Nyíregyházán, majd tagja volt a VRCK első és második „aranykorszakának” is. A két időszak között külföldön is tartalmas, sikeres éveket tudhatott maga mögött, és még az előző szezonban is volt, hogy a Vegyész segítségére tudott lenni, miközben már a klub utánpótlásában edzősködött. Most azonban új kihívások várnak rá, vezetőedzőként tehet a sárga-kékek sikereiért.

„Itt kezdtem el röplabdázni nagyon-nagyon régen, itt szereztem az alapokat, és nyilván sokszor eljátszottam a gondolattal, mi lesz akkor, hogyha edzőként térek vissza, vagy edzői karrieremet itt kezdem el” – árulta el a Vegyész TV érdeklődésére Toronyai. „Nagy örömmel fogadtam el a felkérést, habár ódzkodtam tőle, mert tapasztalatlan edzőnek számítok, főleg a felnőtt mezőnyben. Egy ilyen megkeresésre azonban az ember nem mond nemet: itt születtem, itt nevelkedtem, számomra ez nagyon megtisztelő és örömteli.”

Toronyai Miklós a Vegyész vezetőedzője. Fotó: Kovács Loretta, vrck.hu

Toronyai munkáját Szabó Dávid fogja segíteni, aki ugyancsak kazincbarcikai születésű. A játékosként korábban Olaszországban is éveket lehúzó Szabó nem hagyott még fel profi pályafutásával, azonban vállműtét és az azt követő hosszú regeneráció vár rá, ami miatt leghamarabb csak a szezon második felében játszhat, ha a kezelések sikeresek lesznek.

Szabó Dávid a következő idényt másodedzőként kezdi meg. Fotó: Kovács Loretta, vrck.hu

„Nem így terveztem a következő szezonomat, de sajnos a vállsérülésem olyannyira súlyos lett, hogy meg kell műteni” – fogalmazott a 30 éves Szabó. „Szerencsére lesz lehetőségem edzősködni idehaza. Pozitívan állok a munkához, igyekszünk kihozni a maximumot a csapatból. A keretünk még nem teljes, próbáljuk építeni a csapatot a vezetőséggel, Mikivel. Én kíváncsian várom, kihívás lesz ez a számunkra, de állunk elébe.”

A csapat július eleje óta konditermi edzésekkel készül, a jövő héttől pedig amolyan nulladik héttel megkezdi az alapozást. A felkészülés az új szezonra hivatalosan július 21-én indul.

A következő napokban bővebb interjút is hallgathatnak, láthatnak, olvashatnak az új edzőpárossal.

Főcímkép: Szabó Dávid (balra) másodedzője, Toronyai Miklós (jobbra) vezetőedzője lesz a Vegyész RC Kazincbarcikának a 2020/21-es szezonban. Fotó: Kovács Loretta, vrck.hu