Pénteken kapunk ellenfelet a BL-ben

Pénteken 13 órától, Luxemburgban tartják a Bajnokok Ligája sorsolását, amelyen első magyar férfi klubként a VRC Kazincbarcika is érdekelt.

Miután csapatunk megnyerte a magyar bajnokság legutóbbi kiírását, jogot nyert arra, hogy elinduljon a legrangosabb európai kupasorozatban, a BL-ben. Magyar férfi röplabdacsapat még soha nem vett részt ebben a sorozatban, így a VRCK úttörőnek számít ezen a téren. Klubunk nevezését az Európai Röplabda Szövetségnél (CEV) örömmel vették, és miután az jóváhagyásra is került, várhatjuk a pénteki sorsolást.

Még azonban azt sem lehet tudni, ki lehet az ellenfelünk a selejtező 1. fordulójában, csupán egy biztos: orosz, lengyel és olasz csapatot nem kaphatunk. A 20 csapatból álló csoportkörre 18 hely máris elkelt (3-3 orosz, lengyel és olasz, 2-2 török, német és belga, valamint 1-1 francia, szlovén és görög automatikusan főtáblás), miután a CEV a májusi konferenciáján megreformálta a sorozatot. A szövetség azért döntött az újítás mellett, mert az elmúlt években a röplabda BL népszerűsége rohamosan nőtt, ami nemcsak a nézők, hanem a támogatók és a befektetők számában is megmutatkozott.

Mivel még nincs meg a nevezettek végleges listája – ez csütörtökön derül ki -, egyelőre sok a kérdőjel, így például az is, hányadik fordulóban fog kezdeni együttesünk. Folyamatosan jelentkezünk a héten az újabb információkkal, pénteken 13 órától pedig sorsolás, amit a CEV hivatalos Facebook vagy Twitter csatornáján fog közvetíteni élő szöveges formában.

A BL előző kiírását az orosz Zenit Kazany nyerte, miután a négyes döntő fináléjában 3-2-re legyőzte az olasz Cucine Lube Civitanovát. A harmadik a szintén olasz Sir Colussi Sicoma Perugia lett, megelőzve a lengyel Zaksa Kedzierzyn-Kozle csapatát.

A VRCK legutóbb 2016-ban szerepelt valamelyik CEV-sorozatban, akkor a Challenge Kupában a cseh Ceske Budejovice búcsúztatta.