Surányi: Kecskeméten is a győzelemért

Surányi István tavaly érkezett a Vegyész RC Kazincbarcikához, és az idei szezonban már most annyi időt töltött a pályán, mint az előzőben összesen. A nyitásfogadó-ütő önbizalma ismét a régi, vasárnap pedig győzelemmel ünnepelné születésnapját.

vrck-suranyi-m4-boon
Surányi István (16) szeretné győzelemmel ünnepelni születésnapját vasárnap. (Fotó: boon.hu/archív)

A Vegyész eddig három bajnokin és két kupameccsen van túl, mind az öt találkozóját 3-0-ra nyerte meg. Toma Sándor vezetőedző még egyetlen alkalommal sem küldte pályára ugyanazt a kezdő hatost, forgatja csapatát, igyekszik mindenkinek játéklehetőséget adni. Surányi István a Debrecen ellen végig a pályán volt a múlt hétvégén, jól is ment neki a játék.

„Visszajött a régi önbizalmam, sokkal jobban érzem magam, mint az előző idényben” – mondta a vrck.hu-nak a munka mellett röplabdázó Surányi István. „Szakmailag semmi problémám nem volt Dudás Andrással, aki tavaly edzett minket, de nekem jót tett, hogy Toma Sándor lett a vezetőedző. Ő teljesen más felfogásban vélekedik a röplabdáról. Számomra sokkal inspirálóbban beszél a sportágról, amivel jobban ösztönöz. Az edzéseken magabiztosabb vagyok, aminek köszönhetően a pályán is megmutathatom, mire vagyok képes.”

A 200 centiméteres ütő mindezek ellenére tudja, muszáj még javulni – főleg nyitásfogadásban. A hétvégén a tavalyi ezüstérmes Kecskemét otthonában lép pályára a Vegyész, de Surányi István és társai még nem tudják egyelőre, hogy milyen felállásban fognak nekivágni az összecsapásnak.

„Még nem tudjuk, milyen kezdővel állunk fel, éppen ezért az edzéseken mindenki keményen dolgozik, hogy bizonyítson az edzőnek” – folytatta a salgótarjáni ütő. „A cél közös: nyerni akarunk Kecskeméten. Fegyelmezetten készülünk a hétvégi találkozóra, statisztikai adatokat és videókat is böngészünk ellenfelünkről, hogy a lehető legkevesebb meglepetés érjen minket. Éppen a mérkőzés napján leszek harmincegy éves, szeretném egy győzelemmel meglepni magam, az pedig csak a hab lenne a tortán, ha pályára is léphetnék.”

A héten a Vegyész felnőtt csapata Kecskeméten játszik, szurkolóink pedig közös utazást szerveznek a vasárnapi mérkőzésre. Részletek itt.

Tóth Milán