A MAFC szakította meg a Vegyész jó sorozatát

Szezonbeli első vereségét szenvedte el a Vegyész RC Kazincbarcika magyar csapattal szemben, miután a bajnokság 4. fordulójából elmaradt mérkőzésen 3-1-re kikapott a MAFC-BME vendégeként.

A találkozó előtt a hazaiak búcsúztatták Tari Zsoltot, aki 28 évet játszott a MAFC szerelésében. A kiváló sportembernek klubunk egy VRCK szurkolói mezzel köszönte meg a sportágban eltöltött éveit.

A budapestiek 4-1-gyel nyitottak, majd a Vegyész folyamatosan vette át az irányítást a kitűnő védekezésének is köszönhetően, és már nyolc ponttal is meglépett (11-19), ez az előny pedig már elegendőnek bizonyult az első játszma megnyeréséhez (17-25, 0-1). A térfélcserét követően a kazincbarcikaiak kezdtek jobban, és ezúttal a hazaiaknak sikerült egalizálni, majd a vezetést is átvették. Négypontos hátrányát ledolgozta egyre Marek Kardos együttese, de a végjátékban a MAFC akarata érvényesült (25-22, 1-1).

Hárompontos előnyüket gyorsan megszerezték a hazaiak, ellenfelét 13-nál sikerült utolérnie a VRCK-nak. A MAFC azonban újra lendületbe jött, ismét meglépett, amit ezúttal már nem adott le (25-22, 2-1). A negyedik felvonásban felváltva vezettek a felek, de a fővárosiak érezhették magukat kényelmesebb pozícióban, és 24-17-nél a meccs lezárásához is közel kerültek. A Vegyész még indított egy hajrát, hat mérkőzéslabdát is hárított, de a hetediket Csoma már beütötte (25-23, 3-1).


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA NB I, A-CSOPORT, 4. FORDULÓ
MAFC-BME – Vegyész RC Kazincbarcika 3-1 (-17, 22, 22, 23)
Tungsram-csarnok, Budapest, 100 néző. V.: Adler, Árpás.
MAFC: Hole, Gebhardt N. 15, Kovács S. 5, Csoma 30, Szabó B. 17, Eke 5. Csere: Bene (liberó), Bakóczy 3. Vezetőedző: Nagy Péter.
Vegyész: Páez 1, Blázsovics 10, Péter M. 2, Braga 23, Árva 15, Juhász 9. Csere: Vitko (liberó), Csizmadia. Vezetőedző: Marek Kardos.

Nagy Péter: Az első játszma után agresszívan játszottunk, ami meghozta a sikert, de külön szeretném kiemelni Szabó Balázs játékát, aki centerként teljesített jól ezúttal a szélen.

Marek Kardos: Nem tudtunk javítani a fogadásunkon, emiatt támadásban gyengébbek voltunk. A hazaiak megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.

(fotó: vrck.hu)

Most megoszthatja másokkal is: