Challenge Kupa: megvannak a lehetséges ellenfeleink

Török, szerb, észak-macedón vagy koszovói csapat ellen fog játszani a Vegyész RC Kazincbarcika novemberben a Challenge Kupa selejtezőjében.

Mint ismert, a nyáron kisorsolták a nemzetközi kupasorozatok párosításait, a magyar bajnok VRCK a Balkán Kupa győztesével került össze. A Balkán Kupát október 5-6-án rendezik Észak-Macedóniában, amelyen négy csapat, a házigazda Strumica, a szerb Mladi Radnik, a török Belediye Plevne és a koszovói Prishtina verseng egymással a címért.

A szerb és a török csapat vélhetően kiemelkedik a négyesből, hiszen mindkét nemzet válogatottja a világ elitjébe tartozik, és a bajnokságaik is színvonalasak – Törökországban nem egy európai szintű sztárcsapat található. A Mladi Radnik 2017-ben bajnok lett a szerb élvonalban, a legutóbbi kiírásban az ötödik helyet szerezte meg, míg Törökországban a Belediye Plevne a hatodik pozíciót tudhatta magáénak.

A Balkán Kupa legutóbbi hét kiírásából hatot is török csapat nyert meg, 2015-ben pedig egy szerb együttes diadalmaskodott.

A Challenge Kupa-párharcot idegenben fogja kezdeni a Vegyész november 12-14, míg a visszavágó november 26-28 között lesz esedékes a Don Bosco Sportközpontban. Amennyiben továbbjutna együttesünk, úgy a belga Leuven várna rá a legjobb 32 között. Annak a párharcnak az első mérkőzését a Don Bosco Sportközpontban rendeznénk december 12-14 között, míg a visszavágóra egy hét múlva kerülne sor Belgiumban.

A Balkán Kupa résztvevői:
Ok Gio Strumica (macedón)
Mladi Radnik (szerb)
Tokat Belediye Plevne Sports Club (török)
Kv Prishtina Volley (koszovói)