Extraliga: ezúttal sem ment a MAFC ellen a bajnokin

Vasárnap délután a Vegyész RC Kazincbarcika a MAFC-BME vendége volt a férfi röplabda Extraliga alapszakaszának 11. fordulójában. A hazaiak végig jobban röplabdáztak, így megérdemelt győzelmet arattak.

Az első játszmában sok hibával játszott mindkét együttes, de három ponttal sikerült meglépnie a hazai együttesnek kubai légiósai, Gálvez és Lescay vezérletével. Sokáig maradt is ez a különbség, a hajrához közeledve viszont egyre csökkent a MAFC-előny (19-18). Hiába zárkózott azonban fel a Vegyész, az időkérést követően Nagy Péter együttese visszavette az irányítást (25-22, 1-0).

Két Vegyész-pontot három fővárosi követett, majd hol ez egyik, hol a másik csapat szerzett egymást követően három pontot (12-9). Látványos labdamenetet nyertek meg Lukasz Ciupáék (11-12), majd Mudo hozott egy extrát középen, amire időkéréssel reagált a hazai kispad. Gálvez került a nyitóhelyre, nyitott is néhány ászt (19-14), Toronyai Miklós pedig a fiataljait küldte pályára, hogy megfordítsa csapata szerencséjét (21-16). Fellángolások voltak, így következhetett a harmadik szett (25-19, 2-0).

Budai Balázs, Árva Milán és Bibók Balázs is kezdett a harmadik szettben, rögtön jelentkeztek is egy-egy jó megoldással, de a MAFC lendületét nem sikerült megtörnie így sem a VRCK-nak (7-5). Semmi nem jött össze a Kazincbarcikának, a MAFC jobban röplabdázott, megérdemelt győzelmet aratott (25-16, 3-0).

Toppán teljesített ezen a délután a Vegyész, így a MAFC oda-vissza legyőzte a bajnokságban. A VRCK a folytatásban a Dunaújvárossal (otthon), a Debrecennel (idegenben) és a Kistexttel (otthon) találkozik még, március 13-án pedig az MVM Magyar Kupa döntőjében lesz érdekelt.


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ, 11. FORDULÓ
MAFC-BME – Vegyész RC Kazincbarcika 3-0 (22, 19, 16)
Folyondár, Budapest, 100 néző. V.: Jámbor, Sík.
MAFC: Gálvez 9, Godoy 9, Lascey 13, Csoma 10, Krupánszki 8, Eke 8. Csere: Pápai (liberó), Szabó Bence. Vezetőedző: Nagy Péter.
Vegyész: Páez 1, Ciupa 7, Juhász 3, Szabó D. 7, Blázsovics 1, Moraes 4. Csere: Dudás (liberó), Csizmadia, Árva 2, Bibók 4, Péter B., Budai (liberó), Péter M. Vezetőedző: Toronyai Miklós.

Nagy Péter: Ami az előző mérkőzésen egyáltalán nem működött, a nyitásunk és a védekezésünk, az most kifejezetten jól sült el, ehhez igaz kellett a kazincbarcikaiak enervált játéka is. Ezt kell tovább folytatnunk.

Toronyai Miklós: Mindenben felénk nőtt a MAFC. Ami eddig az erősségünk volt, az egyáltalán nem működött most. Rendkívül gyenge napot fogtunk ki. Gratulálok a hazaiaknak.