Ismét ébredezik Ózdon a röplabda

Hat év szünet után, 2017-ben újjáalakult az Ózdi Röplabda Club. Pénteken a VRC Kazincbarcika az észak-borsodi településen tart bemutatót.

A sportág népszerűsítése érdekében idén amolyan roadshow-ba kezd a VRCK felnőtt csapata a régióban. Az első állomás Ózdon, a Marosi István Városi Sportcsarnokban lesz (április 20., péntek, 10 óra). A tervezett helyszínek között szerepel még Miskolc és Eger is.

Nem véletlenül kerül először Ózdon megrendezésre az esemény. A sportágnak óriási hagyományai vannak a városban, nem beszélve a szomszédos Farkaslyukról, amely alapító tagja volt a Magyar Röplabda Szövetségnek, valamint több válogatott röplabdázót is adott az országnak. Ózd röplabdacsapata a 2000-es években több alkalommal is megnyerte az NB II-t, de 2011-ben megszűnt, majd 2017-ben újjáalakult.

„Szeretnénk, ha ez a sportág ismét régi pompájában tündökölne, hiszen sok embert megmozgatott a röplabda Ózdon” – fogalmazott Veres Zoltán, az ÓRC elnöke a vrck.hu-nak. „Szeretnénk a nem túl távoli jövőben egy masszív másodosztályú csapatot összeállítani, amely biztos alapokon áll. Az utánpótlás-nevelésre helyezzük a hangsúlyt, bízva abban, hogy sikerül a Kazincbarcikát is segítenünk bázisa növelésében.”

Kárpáti László szerint három-öt éven belül az ózdiak elérhetik elsődleges céljukat, ehhez pedig a VRCK minden segítséget igyekszik megadni.

„Egy megállapodási szerződés aláírása előtt vagyunk” – árulta el honlapunknak a kazincbarcikai klubelnök. „Örömmel tölt el bennünket, hogy tovább írhatja történelmét az ózdi röplabdázás, és hogy ebben klubunk is partner. A mi segítségünkkel igyekeznek megteremteni az új alapokat, de ez a megállapodás minkét egyesületnek a hasznára válik.”

Ózdon jelenleg három középiskolában tartanak röplabdaedzéseket az idei tanév elejétől, és már most több mint 50-en vesznek részt a gyakorlásokon.