Aláírta a szezon végéig szóló szerződését a Vegyész RC Kazincbarcika magyar bajnoki ezüstérmes csapatával Nebojsa Januzovics. A 28 éves nyitásfogadó-ütő rögtön a hétfői edzést követően fogott kezet Kárpáti László elnökkel.
Címke: átigazolás
Szabó Dávid Törökországba igazolt
A Vegyész RC Kazincbarcika válogatott játékosa, Szabó Dávid a török másodosztályban szereplő Konya együttesénél folytatja pályafutását. A feladóátló egyéves szerződést kötött a dél-törökországi csapattal.
Átigazolási körkép
Kis hazánkban nincs olyan sportoldal, amely összeszedné a nyári játékosmozgásokat a férfi röplabdások mezőnyében. Most mi megpróbálkozunk ezzel, így első körben azok kerülnek a listára, akik érkezését/távozását hivatalosan is bejelentették.
Hétfőn kezdetét veszi a felkészülés
Augusztus 8-án, hétfőn kezdi meg a felkészülést az előtte álló idényre a Vegyész RC Kazincbarcika. A munkát Toma Sándor vezetőedző fogja vezényelni a négyfrontos küzdelemre készülő csapatnak.
Csányi Tamás is távozott
A 2016/17-es szezonra már nem a Vegyész RC Kazincbarcikával kezdi meg a felkészülést Csányi Tamás. A szegedi center két évet töltött el együttesünknél.