A Vegyész nyerte a tartalékos csapatok meccsét

Szombaton a Vegyész RC Kazincbarcika a Vidux-Szegedi RSE ellen nyert 3-0-ra a Don Bosco Sportközpontban a férfi röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

A szeptember óta komoly teremproblémákkal küzdő szegedieket az utóbbi hetekben még sérülések is sújtották, nem is csoda, hogy Nusser Elemér vezetőedző néhány fiatalt is magával vitt Kazincbarcikára – már csak azért is, mert nem akarta kizsigerelni fontosabb játékosait, elvégre vasárnap megkezdik szereplésüket az NB I Ligában a Dág ellen.

A Vegyész is tartalékosan lépett pályára. Toronyai Miklós vezetőedző Juhász Péternek és Carlos Páeznek is teljes pihenőt adott, míg Lukasz Ciupa ugyan beöltözött, de a lengyel légiós sem játszott. Helyettük a fiatalok kaptak lehetőséget, így debütált az első csapatban immáron tétmérkőzésen a liberó, Tóth Krisztián.

A mérkőzés elején a Tisza-partiak még tudták tartani a tempót (10-9), de aztán a szett derekán Csizmadia Tamásék többpontos előnyt harcoltak ki, végül csak 17 egységet engedélyeztek ellenfelüknek (25-17, 1-0). A fordulást követően bekezdtek Inhoff Attiláék (1-4), de Dudás Tamásék pillanatok alatt fordítottak (7-4). A három-négy pontos különbséget a sötét mezesek egy darabig tudták tartani (12-8, 15-11), de 20-hoz érve már kilenc volt Árva Milánék előnye. A hajrában mindössze kettő egységet szerzett a Szeged, nem forgott veszélyben ez a játékrész sem (25-13, 2-0).

Mineiro a harmadik szett elején leült, rögtön egálba is jöttek a szegediek (6-6). Budai Balázsék nem tudtak ezúttal meglépni ellenfelüktől, mi több, hátrányba is kerültek (12-14). Fej-fej mellett haladtak a felek, a végjátékra is maradtak izgalmak (20-20, 23-23), de végül a harmadik lett az utolsó szett, a szegediek ugyanis outra ütötték a játékszert (3-0, 25-23).

Összességében magabiztosan nyert a Vegyész a nyolcaddöntő első mérkőzésén, de hogy mikor kerül sor a visszavágóra, még nem tudni a már említett teremproblémák miatt. A párharc nyertese majd a Kistext SE – Dunaferr SE továbbjutójával találkozik a legjobb nyolc között, az első meccset a budapestiek odahaza 3-1-re megnyerték.


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA MAGYAR KUPA, NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

Vegyész RC Kazincbarcika – Vidux-Szegedi RSE 3-0 (17, 13, 23)
Don Bosco Sportközpont, Kazincbarcika, 200 néző. V.: Suba, Jámbor.
Vegyész: Csizmadia, Mineiro, Bibók, Árva, Budai, Péter M. Csere: Dudás (liberó), Simkó, Tóth (liberó), Földes. Vezetőedző: Toronyai Miklós.
Szeged: Bodnár, Piti, Inhoff, Sarnyai, Kiss, Demcsák Csere: Borsi (liberó), Strezeneczki, Móczár. Vezetőedző: Nusser Elemér.

Toronyai Miklós: Az első és a második játszmában magabiztosan röplabdáztunk, ezt vártam a harmadik felvonásban is, de Mineiro lehozatala nem ezt idézte elől. Ott kicsit többet vártam a pályára lépőktől, annak viszont örülök, hogy néhány játékosomnak még így is pihenőt tudtam adni. Köszönjük a szegedieknek, hogy tudták vállalni az összecsapást.

Nusser Elemér: Szívből gratulálok a srácoknak, hiszen sokkal többet hoztak ki ebből a meccsből, mint amire számítottam. Az edzéshiány a labdabiztonságon érződött, de ezt óriási akaraterővel kompenzálták a fiúk. Biztos vagyok benne, hogy a harmadik szettet megnyerjük, ha edzésben vagyunk. Felnőtt keretünket két U21-es játékos, Strezeneczki Péter és Móczár Dávid egészítette ki, mindketten ügyesek voltak. Illedelmesen megköszönték a lehetőséget, amiért meg is dolgoztak, és éltek is vele, így a holnapi bajnoki meccsen is bátran beállíthatom őket. Köszönjük a segítségüket!