Becsülettel küzdött a sztárcsapat ellen a VRCK

Két szettben is sikerült megszorongatnia a Hypo Tirol AlpenVolleys együttesét a VRC Kazincbarcikának a brnói felkészülési torna utolsó mérkőzésén, de nem borult a papírforma.

Az Innsbruck a tavalyi idényt már a német Bundesligában kezdte, ahol rögtön a harmadik helyen zárt a Bajnokok Ligája-főtáblás Berlin és Friedrichshafen mögött, megelőzve többek között a BL-selejtezős Frankfurtot. Az idei szezonban négy brazil, egy orosz és egy ausztrál légiósa is van az AlpenVolleys nevet felvevő együttesnek, és kijelenthetjük, mindannyian nemzetközi szintű játékosok. Nem is csoda, hogy a Hypo mindhárom felkészülési mérkőzését megnyerte Brnóban, és a VRCK ellen a legerősebb összeállításában lépett pályára – egyedül a világbajnokságon szereplő ausztrál válogatottjára nem számíthatott.

Hugo Leon nyitásaival nem tudtak mit kezdeni az első szettben Marek Kardos legényei, akik azért is mozogtak kicsit nehezebben, mert az erőnléti programjukban két héten keresztül testsúlyuk 90 százalékával dolgoznak, és most ennek a periódusnak a közepén tartanak. Habár a Hypo győzelme összességében nem forgott veszélyben, Árva Milánék ezúttal a jobbik arcukat mutatták, harcoltak és küzdöttek becsülettel, aminek köszönhetően partiban tudtak lenni az osztrákokkal – jóllehet, Leon a szett végén is elkapta a fonalat (25-13, 1-0).

A térfélcserét követően elemükben voltak Toronyai Miklósék, védekezésben jól dolgoztak össze, aminek köszönhetően folyamatosan ott voltak ellenfelük mögött. A hajrára azonban az AlpenVolleys egy szinttel feljebb tudott még kapcsolni, és ezúttal is nyert (25-19, 2-0). Két szett között Kardos felhívta a figyelmet arra, hogy az első játszmában tíz olyat hibát vétettek a Hypo javára, amit több odafigyeléssel minimalizálhattak volna. Talán ennek köszönhetően is javult a teljesítményük, a harmadikban pedig még elégedettebbek lehettek Németh Szabolcsék, hiszen a vezetést is átvették (14-15). Ezzel azonban csak az oroszlán bajszát húzgálták meg, az Innsbruck ugyanis villámgyorsan fordított, és pontot tett a találkozó végére (25-18, 3-0).

A nap másik meccsén a Volejbal Brno könnyedén nyert 3-0-ra a VKP Bystrina SPU Nitra ellen. A tornát a Hypo nyerte a Brno, a VRCK és a Nitra előtt, a torna legjobbjának Leont választották.

A Kazincbarcika legközelebb szeptember 30-án, Zágrábban játszik, a Közép-európai Kupa 1. fordulójában.


JEGYZŐKÖNYV
FELKÉSZÜLÉSI TORNA, BRNO
Hypo Tirol AlpenVolleys – VRC Kazincbarcika 3-0 (13, 19, 18)
Hypo: Pollock 4, Gelinski, Leon 17, Silva 7, Klecs 14, Halaba 8. Csere: Ringseis (liberó), Sagstetter, Kronthaler 2, Koncal 1. Vezetőedző: Stefan Chrtiansky.
VRCK: Toronyai 1, Németh 10, Banai 3, Gebhardt N. 5, Árva 8, Juhász 3. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Páez, Milev 1. Vezetőedző: Marek Kardos.

Marek Kardos, a VRCK vezetőedzője: Jó volt, hogy igazán erős ellenfelekkel szemben is lemérhettük a tudásunkat, sokat fogunk tanulni ebből a tornából, hiszen tudjuk, mely területeken kell fejlődnünk.

Fotó: vrck.hu/Tóth Milán