Csütörtökön a MEAFC-Miskolc látogat a Don Boscóba

A monoton és kemény munka között olykor jól jön egy-egy mérkőzés, éppen ezért csütörtökön 17:30-tól a GreenPlan-VRCK az NB I Ligás MEAFC-Miskolccal fog játszani felkészülési mérkőzést a Don Bosco Sportközpontban.

Az összecsapás jól illeszkedik együttesünk felkészülésébe, amely a szurkolók számára is megtekinthető. Sok régi ismerős arcot lehet majd találni a miskolci együttesben, hiszen a gárda nagy részét kazincbarcikaiak, volt Vegyész-játékosok alkotják. A vezetőedzője az NB I Ligás csapatnak idén is Bagó László.

Ezt követően a GreenPlan-VRCK legközelebb hazai pályán csak szeptember 17-én és 18-án, a VI. Don Bosco Kupán lesz látható, hiszen a DEAC elleni felkészülési mérkőzés a hajdúságiak részéről lemondásra került (augusztus 24.).

(főcímkép: VRCK-archív)