Esélyt sem kapott a MAFC Kazincbarcikán

A vártnál sokkal könnyebb, 3-0-s győzelmet aratott szombat este a Vegyész RC Kazincbarcika a MAFC-BME ellen a férfi röplabda NB I alapszakaszának 19. fordulójában.

A mérkőzés előtt a két csapat játékosai váltottak néhány szót, hiszen többen is együtt játszottak más csapatban korábban, vagy csak jó baráti viszonyt ápolnak egymással. Toma Sándor is feltűnt a lelátón, aki a VRCK egykori játékosának majd másodedzőjének vallhatta magát éveken keresztül.

A meccset jól kezdte a Vegyész, nem nagyon engedte ellenfelét kibontakozni, de a budapestiek sem törték nagyon magukat, talán még a múlt hétvégi, elveszített Magyar Kupa-bronzmérkőzés járt a fejükben. Amíg a hazaiak blokkban és támadásban erősek voltak, addig a vendégek csak egy-két jó ütést tudtak bemutatni, míg fogadásban olykor már-már kritikán aluli teljesítményt nyújtottak – bár dicséret illeti a borsodiak játékosait is, akik jól nyitottak az egész összecsapáson.

Az első szettből még ki tudott jönni tízből a MAFC (12), de a második felvonásban már csak elérni tudta ezt a számot (10). A harmadik szett volt a legszorosabb az eredmény szempontjából, hiszen a fővárosiak ekkor 18 egységig araszoltak. Igaz, hogy az etap kétharmadáig fej-fej mellett haladtak a felek, de egy percig sem volt kérdés, melyik csapat fog diadalmaskodni.

A Vegyész végül 58 perc alatt lerendezte a budapesti együttest, így továbbra is őrzi harmadik helyét a tabellán. Nyert a Dág is, tehát a jövő hét vasárnapi, kazincbarcikai összecsapás létfontosságú lesz a csapat számára a pilisiek ellen.