Idén lesz Don Bosco Kupa, több felkészülési meccs időpontja is ismert

Legalább tíz felkészülési mérkőzést szeretne játszani férfi csapatunk a 2021/22-es szezon rajtja előtt, zömében magyar csapatokkal, de eperjesi túra is szerepel a programban.

A sort idén is az NB I-es MEAFC-Miskolccal kezdjük szeptember elején, majd 10-én Eperjesre utazunk a Szlovák Kupa-győztes Presovhoz. Öt nappal később ők visszatérnek Kazincbarcikára, majd a hétvégi Hírös Kupán van jelenése Toronyai Miklós vezetőedző együttesének, ahol a házigazda Kecskeméten kívül még másik két extraligás együttes, a Dunaújváros és a Pénzügyőr is jelenését teszi.

Tavaly elmaradt a Don Bosco Kupa, idén azonban megrendezzük, és a Kecskeméten kívül a MAFC-BME és a Debreceni EAC is elfogadta a meghívásunkat. Első körben nemzetközire, október első hétvégéjére terveztük a tornát, azonban a szlovák bajnokság már szeptember végén elrajtol, illetve nem tudjuk, milyen hatása lesz addigra a pandémia következő hullámának, ezért inkább hazai ellenfeleket hívtunk.

Szeptember 23-a körül is szeretne még egy mérkőzést játszani a Vegyész, szlovák és román csapattal is tervben van egy edzőmeccs, illetve szeptember elejére is még elképzelhető egy összecsapás.

A tervek szerint a kazincbarcikai mérkőzések az érvényben lévő jogszabályok mellett látogathatók lesznek.

A Vegyész tervezett ellenfelei (helyszínekkel)
Szeptember 2., MEAFC-Miskolc (Egyetemi Körcsarnok, Miskolc)
Szeptember 7., ?
Szeptember 10., VK Mirad PU Presov (Eperjes, Szlovákia)
Szeptember 15., VK Mirad PU Presov (DBS, Kazincbarcika)
Szeptember 18-19., Hírös Kupa (Kecskemét)
Szeptember 23., ?
Október 2-3., Don Bosco Kupa (Kazincbarcika)

(főcímkép: Kovács Loretta, VRCK)