Kecskeméten dől el az első hely sorsa

A Vegyész RC Kazincbarcika mellett a Kecskeméti RC és a MAFC-BME is bejutott már a januárban rajtoló Extraligába, az azonban még nem dőlt el, melyik csapat hányadik helyen jut be a legjobbak közé.

Vasárnap Kecskeméten vendégszerepel a Vegyész, egy téttel bíró, mégis tét nélküli összecsapáson. Mindkét csapat ott van már ugyanis a legjobbak között, azaz az Extraligában, amely január második hétvégéjén kezdődik. Az azonban még nem tiszta, mely csapat lesz az első, a második és a harmadik.

A VRCK számára nem a kecskeméti összecsapás a legfontosabb, hanem a Dunaferr elleni, december 18-ai Magyar Kupa visszavágó (amelynek kezdési időpontja 17 órára került, utána juniorjaink játszanak NB II-es találkozót a Gödöllővel). Ettől függetlenül Marek Kardos tanítványai úgy lépnek pályára, hogy ezúttal is nyerni szeretnének a KRC-vel szemben.

“Otthon négy szettben sikerült nyernünk, de hogy ez összejöjjön idegenben is, legalább ugyanolyan, ha nem fegyelmezettebb játékot kell bemutatnunk vasárnap” – mondta honlapunk érdeklődésére a kazincbarcikaiak vezetőedzője. “Mindkét csapatnak vannak problémái, nálunk egyáltalán nem biztos, hogy mindenki bevethető állapotban lesz. Ettől függetlenül nyerni szeretnénk, és aki egészséges lesz, pályára is fog lépni.”

A kecskemétiek vezetőedzője, Dávid Zoltán a kesport.hu-nak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, azért lenne fontos számukra az alapszakasz-elsőség, hogy a rájátszást odahaza kezdhessék meg, mert utána a Magyar Kupa elődöntőjét idegenben, Kaposváron kezdi meg a címvédő. Amennyiben továbbjut a Dunaferr ellen a Vegyész az MK-ban, úgy a Pénzügyőrrel találkozik a négy között.

A 17 órakor kezdődő találkozót a Kesport TV élőben közvetíti YouTube-csatornáján.

(fotó: vrck.hu)

Most megoszthatja másokkal is: