Strandröplabda: a lebonyolítással is meg kell küzdeniük U18-as párosainknak

Budapesten, a 4*-os Kispest Open U18-as strandröplabda-versenyen indult a hétvégén két párosunk is, és egyaránt az 5-8. helyen zártak – az elődöntőbe kerülésért a harmadik illetve negyedik helyezett párostól kaptak ki.

Molnár Márk és Lévai Péter már a csoportmeccsek alatt is tudtak kellemes meglepetést okozni, az egyenes kieséses szakasz első körét pedig szoros meccsen, de magabiztosan abszolválták. A négy közé kerülés már nem jött össze azonban a számukra, ott a tornát megnyerő duó állította meg őket.

Molnár Vajk és Cziczlavicz Dávid mindössze egy párossal játszott kétszer is a csoportmeccs alatt (két páros volt a csoportban), és a rossz kezdés után a második összecsapáson már tisztes vereséget szenvedtek a későbbi ezüstérmestől. A keresztjáték során győzelemmel nyitottak, azonban a torna harmadik helyezettje megállította őket.

„Erőfelmérőként vágtunk bele a Pénzügyőr sporttelepén épült, új strandröplabda komplexumban rendezett versenynek” – fogalmazott érdeklődésünkre Bagó László strandröplabda-edzőnk. „Hat nagyszerű pálya, hőség és a korosztály legjobbjai vártak a barcikai röplabdásokra. A fiúk nagyszerűen helytálltak: a nyerhető meccseket lehozták, a jobb csapatokat szorongatták. A különbség abból adódik, hogy vannak riválisok, akik egész évben homokon tudnak készülni, edzeni, valamint játékosaim a jövő évi versenyekre fognak belenőni az U18-ba. Ezeket figyelembe véve reális és jó eredmény az elért 5-8. helyezés mindkét párosunktól.”

„Az idei szezonban elsődleges célunk bejutni az országos döntő versenyére, ami nem egyszerű a pontszerző lebonyolítása miatt egy Budapesttől távoli egyesületnek. A fiúknak ott a helyük a hozzáállásuk és a tudásuk alapján, remélhetőleg ezt meg is tudják majd mutatni” – zárta gondolatait Bagó.

Cziczlavicz Dávid ráadásul válogatott edzőtáborba is hivatalos lesz a nyáron.

A fotót köszönjük Molnár Tamásnak!