U15: egy győzelem és egy vereség a hétvégi mérleg

Szombaton Kecskeméten játszott két mérkőzést a fiú U15-ös bajnokság I. osztályában szereplő csapatunk. Bokor Elek tanítványai a Szegedet 3-2-re legyőzték, de a hazaiaktól három játszmában kikaptak.

Szerencsére egyre többen térnek vissza az edzésekhez, valamint új játékosok is csatlakoztak már gyerek fiú csapatunkhoz. Veres István edzőnek azonban még hónapokra lesz szüksége ahhoz, hogy összegyúrja a társaságot, így a versenyeztetést végző Bokor Elek edző továbbra is számít az U13-as csapat egy részére. A fiatalok azonban már a múltkori torna óta is sokat léptek előre, és sikerült öt játszmában legyőzniük a Szegedet – még ha nem is játszottak jól az egész találkozón.

Az egy-két évvel idősebb kecskemétiek ellen szó szerint aprónak bizonyultak a Vegyész tehetségei, így nem volt meglepő, hogy Cziczlavicz Dávidék nem tudtak meglepetést okozni, edzőjük azonban látott pozitív dolgokat is.

„A Szeged ellen az első szettben még az öltözőben maradtunk, nehezen lendültünk játékba” – nyilatkozta honlapunknak Bokor a nap végén. „Sajnos a negyedik szett előtt már azt hittük, megnyertük a mérkőzést, majd amikor már hét-nyolc pontos előnyük is volt a szegedieknek, kapkodva, idegesen játszottunk. Szerencsére a döntő játszmában újra magabiztosan, szinte hiba nélkül nyertünk. A Kecskemét ellen lehetőségem volt mindenkinek játéklehetőséget adni. Láttam sok szép dolgot, de még nagyon sokat kell dolgoznunk.”