A tiszaújvárosiak nyerték a „házon belüli” versenyt

A múlt hétvégén mind a négy fiú ifjúsági (U19) csapatunk pályán volt, vasárnap pedig a lányok is játszottak. Rajtuk kívül junior (U21) és gyerek (U15) leány csapatunknak is volt mérkőzése illetve tornája.

A VRCK-Szalézi leány csapata a Gödöllői RC vendége volt a női NB II keleti B-csoportjának 17. fordulójában. A sárga mezesek sokat fejlődtek a két csapat első találkozója óta, amihez a hazaiak edzője gratulált is, azonban a gödöllőiek győzelme nem forgott veszélyben.

Gödöllői RC – VRCK-Szalézi 3-0
VRCK-Szalézi: Nyári, Ábel, Kőrösi, Budai, Hompoth, Varga, Batki, Méhész, Ladányi. Edző: Juhász Krisztián.


Szombaton fiú U19-es csapatainké volt a főszerep: az első osztályban szereplő Vegyész RCK tornagyőzelméről már beszámoltunk, de a másodosztályban szereplő VRCK-Tiszaújváros, VRCK-Ózd és VRCK-Szalézi is pályán volt. Mindhárom csapatunk egy csoportban szerep, kiegészülve a MEAFC-Miskolccal és a GLP-Nyíregyházával, a legutóbbi tornának Tiszaújváros adott otthont.

A szalézisokat a hazaiak és az ózdiak is legyőzték 3-0-ra, míg a Tisza-partiak a nyíregyháziaktól 3-1-re, az ózdiak pedig a miskolciaktól kaptak ki 3-0-ra.

A csoport élén a GLP zárt 16 ponttal, másodikok lettek az egyetemisták 13 egységgel, akiket a VRCK-Tiszaújváros (12 pont), a VRCK-Ózd (11) és a VRCK-Szalézi (8) követett.

VRCK-Tiszaújváros: Sipos, Garbacz, Tóth B., Tóth M., Kundrák, Derecskei, Szabó, Zima, Kiss. Edző: Olasz Gyula.

VRCK-Ózd: Varga, Weinémer, Bartus, Krajcsik, Pauler, Farkas L., Bódi, Farkas R., Bari. Edző: Molnár Sándor.

VRCK-Szalézi: Ládi, Farkas G., Pásztor L., Hornyák, Heck, Szaniszló, Tanyi, Jozefkó. Edző: Pásztor Péter.


Vasárnap U19-es leány csapatunk, a VRCK-Tiszaújváros 3-0-ra kikapott a DEAC-tól a másodosztály B-1-es csoportjában, majd ugyanilyen arányban legyőzte a HÉP Kecskeméti RC-t. A nap utolsó találkozóján a rutinosabb Kispest SE is három játszmában nyert, így jelenleg harmadik helyen állnak ifis leányaink a csoportjukban.

VRCK-Tiszaújváros: Orosz, Bárány, Sereg, Kónya, Vajani, Arnóczki, Ragályi, Szobonya, Sebe. Edző: Olasz Gyula.


Veres István U15-ös csapata is játszott vasárnap, méghozzá Miskolcon. A hazaiakat le is győzték a lányok 2-1-re, majd ilyen arányban kaptak ki a Sülysáptól, 3-0-ra pedig a BVSC-től. A körbeverések után csapatunk a harmadik helyen áll csoportjában, de ugyanúgy négy pontja van a második Miskolci Sportiskola B-nek és a negyedik Sülysápnak is.

Vegyész: Giba, Kis, Fodor, Bodnár, Tóth, Juhász, Benedek, Fóris. Edző: Veres István.

(főcímkép: a VRCK-Tiszaújváros csapata)