Három mérkőzést kell nyerni a négy közé jutásért is

Csütörtökön megkezdi szereplését a GreenPlan-VRCK a férfi röplabda Extraliga rájátszásában, ahol a négy közé jutásért a Kistext SE-vel találkozik. Először hazai pályán, de zárt ajtók mögött.

Amint arról korábban beszámoltunk, egyesületünk – a nem megfelelő szurkolói magatartás miatt – két mérkőzést is zárt ajtók mögött kell, hogy megrendezzen. Ez az első kettő, Kistext elleni mérkőzésekre lesz igaz, így sem az e heti, sem pedig a jövő heti összecsapást nem tekinthetik meg a szurkolók a Don Bosco Sportközpontban.

Két mérkőzésen sem lehetnek szurkolók a Don Boscóban

Szurkolóink az érdi kupadöntőben bebizonyították, sportszerűen szurkolnak, amit klubunk vezetősége ez úton is szeretne megköszönni, hiszen kiváló hangulat volt az arénában. Éppen ezért nagy érvágás számunkra, hogy a Kistext ellen nem lehetnek ott a szurkolók a lelátón – kivéve akkor, ha ötmeccsesre nyúlik a párharc, hiszen az a mérkőzés is a Don Boscóban lenne esedékes. A továbbjutáshoz ugyanis három mérkőzést kell megnyerni a párharcban, és bizony a GreenPlan-VRCK-nak nem lesz könnyű dolga a Kistext ellen.

„Az ottani meccs az alapszakaszban sima volt a mi részünkre, viszont itthon lassan kezdtünk, négy szettben nyertünk, nagy csatában” – emlékezett vissza Blázsovics Péter. „Ha úgy játszunk, mint a második szettől, akkor lehet könnyebb meccs. Viszont ehhez tenni is kell a pályán, haladjunk meccsről-meccsre, és adjunk bele mindent. Van motiváció, hiszen a következő párharc leghamarabb is csak április másodikán kezdődik, szóval az a kis plusz pihenő mindenképpen jól jönne mindenki számára. Rossz lesz üres lelátó előtt játszani, de ez van, sajnos ez sem nekünk, sem pedig a szurkolóinknak nem jó.”

A 19 órakor kezdődő összecsapást a hunvolley.tv élőben közvetíti.

 A GreenPlan-VRCK – Kistext SE párharc programja
1. mérkőzés: 2022. március 17., 19:00 (Don Bosco Sportközpont, zárt ajtók mögött)
2. mérkőzés: 2022. március 20., 20:00 (UTE Röplabda Csarnok)
3. mérkőzés: 2022. március 23., 19:00 (Don Bosco Sportközpont, zárt ajtók mögött)
4. mérkőzés: 2022. március 26., 20:00 (UTE Röplabda Csarnok) – ha szükséges
5. mérkőzés: 2022. március 29., 19:00 (Don Bosco Sportközpont) – ha szükséges