Két mérkőzésen sem lehetnek szurkolók a Don Boscóban

Két zárt kapus mérkőzésre büntette a Magyar Röplabda Szövetség Etikai és Fegyelmi Bizottsága a GreenPlan-VRCK-t a 2022. február 6-ai, Épkar PSE elleni bajnoki mérkőzésen történt szurkolói vétségek miatt.

Mint ismert, a több bírói tévedést is felvonultató Extraliga-összecsapást – amelyek mindkét csapatot egyaránt sújtották – egy közjáték zavart meg: az ötödik szettben, 14-13-as vendég vezetésnél egy dobverő került a játéktér azon részére, ahol senki sem tartózkodott. A mérkőzés a dobverőt bedobó személy lelátóról való kivezetését követően folytatódott, ami a Pénzügyőr 3-2-es győzelmével ért véget. Ezt követően a hazai szurkolók nem csak trágár szavakkal illeték a játékvezetőket, hanem fenyegető magatartást is mutattak. Hiába a biztonsági személyzet gyors beavatkozása, valamint a helyi bemondó nyugtató szavai, a kedélyek csak lassan csillapodtak.

Az esetről a döntés 2022. március 10-én született meg a szövetség székházában, amelynek értelmében a GreenPlan-VRCK a következő két hazai mérkőzését zárt kapuk mögött, szurkolók nélkül kell, hogy lejátssza. Ez ugyan írásba még nem került, viszont klubunk ezt minél előbb fontosnak tartotta közölni szurkolóival, még az MVM Magyar Kupa érdi döntőjét megelőzően.

Szeretnénk ugyanis, ha a jövőben, akárcsak az utóbbi években, nem a sportszerűtlen magatartásukról tennének tanúbizonyságot szurkolóink, hanem továbbra is azzal kerülnének az országos médiába, hogy a magyar férfi röplabda legfanatikusabb és legnépesebb táborát alkotják.

Továbbá, az Etikai és Fegyelmi Bizottság tudatta egyesületünkkel, hogy az egyik játékvezető privát telefonszámára egy fenyegető sms is érkezett, amely miatt rendőrségi feljelentés indult. Az esetet klubunk természetesen maximálisan elítéli, és biztosította a játékvezetőt és a szövetség, hogy minden segítséget megad a jövőben is.

A Vegyész nem fellebbez a döntés ellen, így az Extraliga rájátszásának első két mérkőzése, a Kistext SE elleni március 17-ei és 23-ai összecsapások lesznek zárt kapusok.