Vegyész TV: interjú Szabó Dáviddal

Nem hagyott még fel profi pályafutásával Szabó Dávid, de az előttünk álló idényt a Vegyész másodedzőjeként kezdi meg, ráadásul egykori csapattársa, Toronyai Miklós oldalán.

Amint arról pénteken beszámoltunk, Toronyai Miklós lett a Vegyész RC Kazincbarcika férfi csapatának vezetőedzője, munkáját Szabó Dávid másodedzőként fogja segíteni. A játékosként korábban Olaszországban is éveket lehúzó Szabó nem hagyott még fel profi pályafutásával, azonban vállműtét és az azt követő hosszú regeneráció vár rá, ami miatt leghamarabb csak a szezon második felében játszhat, ha a kezelések sikeresek lesznek. A 30 éves átló a Vegyész TV-nek adott egy rövid interjút.

AZ ELSŐ GONDOLATOK MÁSODEDZŐKÉNT…

„Nem így terveztem a következő szezonomat, de sajnos a vállsérülésem olyannyira súlyos lett, hogy meg kell műteni” – fogalmazott Szabó a Vegyész TV-nek adott interjújában. “Szerencsére lesz lehetőségem edzősködni idehaza.  Nagyon pozitívan állok a munkához, igyekszünk kihozni a maximumot a csapatból. A keretünk még nem teljes, próbáljuk építeni a csapatot a vezetőséggel, Mikivel. Én kíváncsian várom, kihívás lesz ez a számunkra, de állunk elébe.”

A MÁR MEGSZERZETT TUDÁS ÁTADÁSÁRÓL…

„Remélem, hogy át fogok tudni adni valami a fiatalabb játékosoknak. Mikivel már beszéltük, ha úgy van, ő inkább a feladókkal, én a posztomon lévőkkel, az átlókkal foglalkozom, a többieket pedig igyekszünk úgy edzetni, ahogy azt láttuk játékos-pályafutásunk alatt, hiszen ő is én is tanultunk rengeteg edzőtől. Megpróbálok mindent átadni, amit tanultam a sok-sok külföldi év alatt, remélem, fognak tudni belőle meríteni, és el is fogadják a tanácsomat.”

A KÖZÖS MUNKÁRÓL TORONYAI MIKLÓSSAL…

„Egyszerűbb lesz mindenképpen, mert ismerjük egymást. Tudom, mit szeret, hogyan gondolja el a játékot, ő is tudja, én mit szeretek, hogyan képzelem el a játékot, de persze összedugjuk a fejünket. Azt nem tudom megígérni, hogy nem lesz közöttünk súrlódás, de a csapat érdekeit fogjuk szem előtt tartani.”

A MEGFELELŐ FANATIZMUS ÁTADÁSÁRÓL…

„Igyekszünk hozzátenni, de mi nem leszünk a pályán. Meg kell találnunk azt a játékost, aki a pályán egy „motor” szerepkört be tud tölteni. Ezt majd az alapozás, felkészülési meccsek alatt meglátjuk, de persze, kívülről igyekszünk őket segíteni, amennyire csak tudjuk.”

(Fotók: Kovács Loretta, vrck.hu)