20/20: Kaposváron is győztünk, veretlenül nyertük az alapszakaszt

Veretlenül zárta a férfi röplabda NB I alapszakaszát a VRC Kazincbarcika, miután az utolsó, 22. fordulóban 3-1-re nyert a Fino Kaposvár vendégeként.

A Kazincbarcika számára már nem volt tétje a mérkőzésnek, hiszen biztos alapszakasz-elsőként várta azt, viszont a Fino Kaposvárnak kellett még egy pont a második helyhez.

A mérkőzés elején a sérülése után visszatérő Nagy Péter vezérletével gyorsan négypontos előnyt szerzett a Fino (10-6). Ezt sikerült is megőriznie, 24-20-nál pedig úgy tűnt, meg is nyeri az első játszmát. Ekkor azonban a vendégeknél Szabó Dávid állt a nyitóhelyre, akinek a vezérletével a VRCK folyamatosan hárította a szettlabdákat, majd meg is fordította az eredményt (26-28, 0-1). Fordulatokban gazdag volt a második etap eleje, a csapatok felváltva vezettek. Néggyel sikerült a Kazincbarcikának elmennie (8-12), de apránként kapaszkodtak a hazaiak (16-18, 20-22). Az utolsó három labdamenetet már a VRCK nyerte meg, Juhász Péter egy ásszal vétette észre magát (20-25, 0-2).

Daniel Oravec vezetőedző végig cserélgette a lapokat, folyamatosan lehetőséget adva minden játékosának. Blázsovics Péterék a harmadik játszma elején vezettek (8-10), majd a Fino volt a kezdeményezőbb és játszott kevesebb hibával (16-14). Mészáros Dömötör bombája után kettővel ment a VRCK (18-20), de a hajrában ezúttal a somogyiak bizonyultak a jobbnak (25-22, 1-2). Ismét a Gebhardt Norbert, Vlado Milev kettős kapott lehetőséget szélső ütőként, de átlót és feladót is cserélt „menet közben” Oravec edző – na nem azért, mert elégedetlen lett volna bárkivel is, hanem mert következetesen adott lehetőséget tanítványainak. A csapatok nem igazán tudtak elszakadni egymástól, a végjátékban azonban a VRCK volt előnyben (19-22), ami döntőnek bizonyult (23-25, 1-3).

A 22 fordulós alapszakaszt a borsodiak veretlenül zárták a 11 csapatos bajnokságban, pontot is csak egyet hullajtottak. Legközelebb március 17-én, Érden lép pályára a VRCK a HÉP-Kecskeméti RC ellen, a tét a Magyar Kupa-elsőség.


FÉRFI RÖPLABDA NB I, ALAPSZAKASZ, 22. FORDULÓ
Fino Kaposvár – VRC Kazincbarcika 1-3 (-26, -20, 22, -23)
Kaposvár, 500 néző. V.: Halász T., Árpás.
Kaposvár: Keen, Nikolov, Nagy J., Nagy P., Bögöly, Vajda. Csere: Pápai (liberó), Kiss T. (liberó), Kulcsár, Szabó Be., Horváth. Vezetőedző: Demeter György.
VRCK: Páez, Mészáros, Banai, Szabó D., Blázsovics, Juhász. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Kozsla, Toronyai, Árva, Milev, Gebhardt N., Dudás T. (liberó). Vezetőedző: Daniel Oravec.

Demeter György: Az első játszmát óriási vezetés után sem tudtuk megnyerni, nagyon begörcsöltünk a végére. A folytatásban küzdöttünk, de a folyamatos rotációval játszó kazincbarcikaiak ellen taktikailag nem tudtunk felkészülni, a saját alapjátékunk pedig nem működött.

Daniel Oravec: Ez a mérkőzés jól illett a felkészülésünkbe, hiszen fél szemmel azért már a kupadöntőre is előre tekintettünk. A négy szett kellően megterhelte a keretet, mindenki játéklehetőséget kapott, és örülök, hogy többen éltek is ezzel. Ettől függetlenül van hiányérzetem. Külön öröm, hogy a hazai porondon továbbra is veretlenek vagyunk.

Fotó: vrck.hu archív / Tóth Milán