A VRCK-ban folytatja a venezuelai válogatott Carlos Páez

A VRC Kazincbarcika örömmel jelenti be, hogy 1+1 éves szerződést kötött a venezuelai válogatott feladóval, Carlos Páezzel. A játékos vasárnap találkozott először a csapat tagjaival, kedden pedig edzésbe állt.

A 27 éves venezuelai válogatott az elmúlt négy hónapban hazájában játszott, a Portuguesenosszal magabiztosan lett bajnok. 2014 és 2016 között a szlovák Prievidza csapatát erősítette, de megfordult Libanonban és Finnországban is. 2006 óta válogatott, a felnőttek között már két évvel később bemutatkozott, összesen pedig 20 alkalommal játszott a nemzeti együttesben.

„Boldog vagyok, hogy itt lehetek, amit eddig láttam, nagyon pozitív és biztató” – fogalmazott a vrck.hu-nak Carlos Páez, aki a céljairól is beszélt. „Kazincbarcikán a bajnoki cím megszerzése a cél, én pedig szeretnék ennek a részese lenni. Bízom abban, hogy minél előbb a csapat hasznára tudok lenni, de ahhoz előbb az edzéseken kell bizonyítanom.”

Kárpáti Zoltán ügyvezető elárulta, csaknem egy tucat játékosból esett a választásuk Páezre.

„Egy rutinos és egy fiatal feladóval kezdtük az alapozást: Toronyai Miklóssal és Zachary Palánkai-Omoshebivel” – mondta az ügyvezető. „Miki térde az első komolyabb terhelés után bevizesedett, és ha ő kiesik, gondban lehet a csapat, mert bár Zachy szépen fejlődik, hosszú még az út előtte. Nagyjából tíz jelöltet megnéztük, egyebek között fehéroroszt, szlovákot, lengyelt, szerbet, horvátot és Puerto Rico-it is. Carlost később dobták be a menedzserek, de amint láttuk róla a felvételeket, tudtuk, hogy ő a mi emberünk.”

Amennyiben sikerül időben elintéznie a papírmunkákat a Közép-európai Röplabda Szövetségnek, úgy Páez már a pénteki, Mladost Kastela elleni MEVZA-meccsen pályára léphet.

NÉVJEGY
Név: Carlos Julio Páez Díaz
Született: 1991.11.09, Valencia, Venezuela
Állampolgárság: venezuelai
Felnőtt válogatottság: 20 mérkőzés

KLUBJAI
2017/18 – VRC Kazincbarcika
2017 – Portuguesenos VC (venezuelai I. osztály)
2016/17 – Bouchrieh (libanoni I. o.)
2016/17 – Aragua VC (venezuelai I. o.)
2014/16 – VK Prievidza (szlovák I. o.)
2012/13 – Aragua VC (venezuelai I. o.)
2011/12 – Liiga Riento (finn I. o.)
2011/12 – Magicos del Caracas (venezuelai I. osztály)
2010/11 – Magicos del Caracas (venezuelai I. osztály)