Ajándék a városnak, a Pollacknak, a röplabdázóknak – indul a Röplabda Központ építése!

Megtörtént a munkaterület átadása, bekerítésre került az építési terület, február utolsó hetében végre kezdődik a Pollack úti iskola udvarán a Röplabda Központ építése. Ebből az alkalomból néhány mondattal ismertetjük a projektet, és később részletesen is bemutatjuk az új iskolai és  sportlétesítményt.

A röplabda központ a tervek szerint mintegy 1600 m2 beépített alapterületű és mintegy 2800 m2 bruttó szintterületű, egy és háromszintes részekből álló, lelátóval kiegészített, elsősorban sportfunkciójú épületegyüttes. Jellemzően utánpótlás- és edzőképző központ, de iskolai rendezvények és egyéb sportesemények megtartását is lehetővé teszi. Oktatási időszakban az iskola mindennapos testnevelési óráinak helyszínéül fog szolgálni.

A csarnok 32 x 29 méteres területe ketté osztható, egyszerre két testnevelési óra vagy edzés, mérkőzés tartható benne. Az egyenként 16 x 29 méteres rész is majdnem háromszor nagyobb alapterületű, mint a jelenleg meglevő tornaterem. Képzeljék el, micsoda előrelépés, fejlődés lesz, hiszen így mindkét részén elfér egy-egy szabványos röplabda vagy egy-egy kosárlabda pálya.

A csarnokrészhez négy öltöző tartozik, melyből kettő akadálymentesített. A 200 néző befogadására alkalmas lelátóval, konditeremmel, regenerációs szobával, még egy extra öltözővel, edzői- és bírói szobákkal, irodákkal, 40 férőhelyes konferenciateremmel, orvosi szobával, szertárakkal is ellátott létesítmény korszerű központja lesz a barcikai röplabdázásnak, igazi éke a központi Pollack Mihály Általános Iskolának.

Megtörtént a munkaterület átadása.

A Röplabda Központ akadémiává, Nemzeti Röplabda Akadémiává történő továbbfejlesztése is cél, együttműködve a férfi felnőtt csapat mérkőzéseinek továbbra is otthont adó Don Bosco Sportközponttal, és a városban szakiskolát és a gimnáziumot is üzemeltető Don Bosco Szalézi renddel.

A sportkomplexum építését 2020 februárjában kezdjük, és még ebben az évben birtokba is fogjuk venni. Higgyék el, azt a néhány hónap kellemetlenséget, amit az építkezés okoz, bőven kárpótolni fogja a hosszú időszakra szóló korszerű használat érzése, a modern körülmények között végzett munka, sportolás, szórakozás öröme és sikere.

A létesítmény elsősorban a BorsodChem Zrt. által biztosított TAO támogatásból, a Vegyész Röplabda Club Kazincbarcika sikeres sportfejlesztési pályázata révén valósul meg.

HAJRÁ, BARCIKA! HAJRÁ, VEGYÉSZ!

Egy korábbi írásunkban találnak látványterveket, alaprajzokat.

(fotók: vrck.hu, Kovács Loretta)