Barcikai résztvevőkkel indult a strandröplabda-szezon Hajdúnánáson

A pünkösdi hétvégén végre elindult a strandröplabda-szezon Hajdúnánáson, igaz, még csak zártkörű rendezvényként. A Vegyész RC Kazincbarcika röplabdázói is képviseltették magukat a kétnapos eseményen, amelyre rekordszámban érkeztek nevezések.

Neves mezőny gyűlt össze a változékony, de inkább kellemetlen időjárás ellenére a férfiak versenyében, hiszen magyar bajnokok és állandó ob-résztvevők is indultak. A Vegyész csapatából Árva Milán Bibók Balázs, Péter Márton pedig Dimitriosz Efraimidisz oldalán vágott neki a szombati napnak. Árváék a főtábláról való kiesésük után szépen meneteltek a vigaszágon, de az utolsó akadályt már nem tudták sikerrel venni, így nem játszhattak éremért, és Péteréknek sem sikerült visszakerülni. A verseny – és nem a hobbi/senior kategóriában – indult a két kiváló edző, Bagó László és Vincze Tamás kettőse is.

A szintén VRCK-s Budai Balázs a kazincbarcikai nevelésű, a torna egyik szervezője, Mészáros Zoltán párjaként – de hajdúnánási színekben – indult, és végül szerezték meg a második helyet. Negyedik helyen zárt a tavalyi ob-t Vegyész-színekben teljesítő Berkes Zoltán-Tóth Dániel kettős. A bronzmeccset nem tudták lejátszani Berkes sérülése miatt, akinek ezúton kívánunk jobbulást.

Férfi hobbi/senior kategóriában a kazincbarcikai Iski Róbert és Erdősi Zoltán az előkelő negyedik helyet szerezték meg, és a lány U20-as küzdelmekben ugyancsak ebben a pozícióban zárt a Nyári Alexandra-Vancza Lili kettős. A fiú U20-as versenyben Kondor Kristóf és Gál Levente (annak ellenére, hogy még ide is nagyon fiatalok) helytálltak, másodikok lettek.

VÉGEREDMÉNY
Férfi verseny: 1. Hubicska Patrik-Imre Tibor, 2. Budai Balázs-Mészáros Zoltán, 3. Papp Mátyás-Dóra Bence, 4. Berkes Zoltán-Tóth Dániel
Nők: 1. Győri Panna-Szabó Adrienn, 2. Béni Kitti-Dömsödi Tamara, 3. Kovács Lilla-Takács D. Orsolya, 4. Bardócz Brigitta-Kiss Liliána
Férfi hobbi/senior: 1. F. Nagy Bence-Lakatos Attila, 2. Kiss Péter-Pelles Richárd, 3. Kapusi Zoltán-Tóth Tibor, 4. Iski Róbert-Erdősi Zoltán
Fiú U20: 1. Mihály Tibor-Suller Viktor, 2. Kondor Kristóf-Gál Levente, 3. Kocsner Oszkár-Bacsó Máté, 4. Fodor Márk-Czapp Vilmos
Lány U20: 1. Kiss Fanni-Földi Boglárka, 2. Daniló Alexandra-Berki Szonja, 3. Pálfi Kitti-Fehérvári Vivien, 4. Nyári Alexandra-Vancza Lili
Vegyes: 1. Vajda Lilla-Pavelcze Szabolcs, 2. Péteri Vanda-Budai Balázs, 3. Nagy-Szabó Kármen-Nagy Márton, 4. Takács D. Orsolya-Kiss Péter

További fotók és videók a Nánásvolley honlapján!

(A főcímképen: Árva Milán és Bibók Balázs. Fotó: Borók Orsolya)

Most megoszthatja másokkal is: