Budapesten harcolta ki a bajnoki címet a Vegyész!

Címvédőként sikerült megnyernie a Vegyész RC Kazincbarcikának az Extraliga idei kiírását, miután a finél negyedik mérkőzésen öt szettben nyerni tudott az LV Sport Pénzügyőr SE vendégeként.

Amilyen gyorsan bekezdtek a vendégek (0-3), olyan gyorsan sikerült is a hazaiaknak egyenlíteniük Magyar Bálint jó nyitásaival. Kemény adok-kapok jellemezte a mérkőzést, és ez az eredményben is megmutatkozott, mert hol az egyik, hol a másik csapat volt előnyben. A hajrához közeledve még a Pénzügyőr érezhette magát kényelmesebb pozícióban, de aztán Németh Szabolcs vezérletével a Vegyész fordítani tudott. A hajrában is kellettek a szélső ütő pontjai, a játékrészt viszont Juhász Péter blokkja zárta le (27-29, 0-1).

A térfélcserét követően a hazaiak alaposan rákapcsoltak, meg is dolgoztak a szerencséjükért, blokk- és mezőnyvédekezésük pedig szinte hibátlan volt. Marek Kardos vezetőedző már a játszma felénél pályára küldte Gebhardt Norbertet és Blázsovics Pétert, velük sem változott a játék képe, a hamar kiépített előnyüket pedig a budapestiek már nem adták le (25-14, 1-1).

A harmadik szettben rá sem lehetett ismerni a csapatokra, akkorát fordult a kocka. Vlado Milev és Németh vezérletével a borsodiak örömröplabdát mutatta be, akárcsak az előzőben a PSE. Cserélgettek a hazaiak, időt kértek, kizökkenteniük azonban nem sikerült a vendégeket, akik ismét előnybe kerültek (16-25, 1-2).

Óriási küzdelem folyt a pályán minden egyes labdáért, a Pénzügyőr viszont egy-két ponttal mindig ellenfele előtt járt. A hajrában sem hazudtolták meg magukat a csapatok, de a Vegyész nem tudta az aranyat érő labdát beütni, a PSE pedig egyenlített – nem kis izgalmat és feszültséget követően (28-26, 2-2).

A mindent eldöntő játszmában a Vegyész villámrajtot vett (1-7), majd Lubos Macko sérülése árnyékolta be az egyébként remekül működő csapatmunkát. Árva Milán beállásával sem változott azonban semmi, és magabiztosan menetelt ötödik bajnoki címéig a Kazincbarcika (9-15, 2-3).


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA, DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
LV Sport Pénzügyőr SE – Vegyész RC Kazincbarcika 2-3 (–27, 14, –16, 26, –9)
Kőér utca, 400  néző. Budapest. V.: Adler, Mezőffy.
Pénzügyőr: Rása 6, Magyar B. 4, Kiss D. 21, Flachner D. 5, Kovács Z. 20, Vityuk 14. Csere: Bán (liberó), Szalai, Kecskeméti, Kovács S. 4. Vezetőedző: Jókay Zoltán.
Vegyész: Juhász 10, Szabó D. 20, Milev 7, Macko 8, Páez 1, Németh Sz. 20. Csere: Vitko (liberó), Blázsovics, Toronyai, Gebhardt N. 1, Árva. Vezetőedző: Marek Kardos.
Bajnok a Vegyész RC Kazincbarcika, 3-1-es összesítéssel.

Jókay Zoltán: Valószínűleg a Kazincbarcika kicsit többet tett a győzelemért, így elismerésem nekik. Ugyanakkor nekünk sincs okunk szégyenkezni, az történt, hogy Góliát legyőzte Dávidot.

Marek Kardos: Mindkét csapat számára kemény mérkőzés volt, de azt hiszem, megérdemelten nyertünk. Keményen nyitottunk, és amikor kellett, a támadásunk és a védekezésünk is rendben volt. Nagy, méltó csata volt, szerintem a semleges szurkolók egyáltalán nem unatkoztak.