Budapesten szerzett ezüstöt az U13 – utánpótlás-hírek

A VRC Kazincbarcika U13-as csapata remek hétvégét zárt, míg az U15 számára a tapasztalatszerzés volt a legfontosabb. U21-es együttesünk Szolnokon vendégszerepelt.

U13: EZÜST BUDAPESTRŐL

Az edzői képzésre járó Surányi István tanulmányi kötelezettségei miatt nem tudott csapatával elutazni Budapestre, ahol az Országos Mini Bajnokság (OMB – U13) 10. fordulóját tartották. Bene Anett és Máté László kísérők jelenlétében is nagyon ment azonban a legkisebbeknek, akik csoportjukban mind a három mérkőzésüket megnyerték, sorrendben a Hercules SE 1 (3-0), a Szegedi RSE (2-1) és a MAFC (3-0) ellen. Az elődöntőben a Pénzügyőr SE (3-0) sem tudta megállítani a VRCK-t, ez egyedül a Felsővárosi FRA együttesének sikerült a fináléban (1-2).

Gál Leventéék ugyanakkor büszkék lehetnek magukra, négy győzelem és egy vereség volt a mérlegük. Emellett roppant ügyesen, eszesen játszottak, és belátták, miben kell még fejlődniük ahhoz, hogy tornát is nyerjenek. Legközelebb március 25-én, Debrecenben játszik U13-as csapatunk.

U15: CSAK A TAPASZTALATSZERZÉS SZÁMÍTOTT

A csapat többsége a tanév elején kezdett el játszani, így Kovács Zoltán edző nem várt csodát tanítványaitól – ráadásul Kondor Kristófra, egyik legjobbjára nem számíthatott a budapesti Országos Gyermek Bajnokságon (OGYB – U15). A KESI, a Malév és a Pénzügyőr is nyert a VRCK ellen, de a legfontosabb ezúttal a tapasztalatszerzés volt.

„Az ellenfelek már négy-öt éve röplabdáznak, a mi játékosaink zöme idén kezdett el játszani” – fogalmazott a vrck.hu-nak Kovács. „Harcoltunk, küzdöttünk, mindenkinek adtam lehetőséget, hogy testközelből is lássák, hová lehet eljutni kitartó munkával. Lőrincz Ákost mindenképpen kiemelném, hiszen ő kivétel, már a juniorok között is számítanak rá. Ponterősen, stabilan teljesített, társainak folyamatosan segített a pályán. Úgy hiszem, hogy a korosztályos válogatottjában is megállná a helyét.”

A csapat többsége most pénteken Diákolimpián fog játszani, ahová szintén Kovács kíséri el őket. Az iskolai megmérettetésen a tét a megyei elsőség. A VRCK U15-ös együttese legközelebb áprilisban, Kecskeméten lép pályára.

U21: NEM BORULT A PAPÍRFORMA

A férfi röplabda NB II 16. fordulójában a VRCK junior csapata a listavezető Szolnoki RA U21-es együttesének volt a vendége. A borsodiak szerettek volna meglepetést okozni, de végül három szettben kikaptak a stabilabban játszó hazaiaktól. Bokor Elek edző a vrck.hu-nak csalódottan értékelt, többre számított: „Sajnos képtelenek voltunk felpörögni, ami így kevésnek bizonyult a stabilan röplabdázó szolnokiak ellen. Voltak jó periódusaink, de gyengén fogadtunk, anélkül pedig nehezen lehet kibontakozni.”

FÉRFI RÖPLABDA NB II – KELET, ALAPSZAKASZ, 16. FORDULÓ
Szolnoki RA U21 – VRC Kazincbarcika U21 3-0 (19, 20, 19)
Szolnok. V.: Baracsi, Dunszt.
VRCK U21: Palánkai-Omoshebi, Budai, Balogh, Bibók, Péter, Viszokai. Csere: Tóth K. (liberó), László, Toma. Edző: Bokor Elek.