Edzőmeccsek az egri fiatalokkal

Az elmúlt hetekben utánpótlás csapataink is megkezdték szereplésüket az gyerek illetve serdülő bajnokságban. Mivel fiataljaink nem lépnek pályára minden hétvégén tétmérkőzésen, ezért a Vegyész RC Kazincbarcika vezetősége úgy döntött, a szabad hétvégéken több alkalommal is felkészülési meccseket játszanak az egriekkel.

A VRCK és az Egri Sportiskola között idén is van olyan megállapodás, melynek értelmében a Heves megyeiek a Magyar Röplabda Szövetség égisze alatt futó utánpótlás-versenyeken kazincbarcikai színekben indulnak. Ez már a korábbi években is bevált, így a felek idén is örömmel fogtak kezet egymással.

A két város közötti távolság miatt nincsenek közös edzések, viszont a gyerek és serdülő korosztályba tartozó iskolások így is találkozónak kéthetente egy alkalommal, hogy összemérjék tudásukat, alkalomadtán pedig „vegyüljenek”.

„Az együttműködés miatt a korosztályos csapatokban majd együtt kell játszaniuk, éppen ezért fontos, hogy többet találkozzanak egymással” – mondta a vrck.hu-nak Dudás András, a Vegyész ügyvezetője. „Fontos az is, hogy mivel kevés tétmérkőzést játszanak, ezeken a felkészülési találkozókon gyakorolják az edzésen tanultakat. A meccsrutin nagyon sokat számít, ebből is minél többet kell szerezniük, ahogy az önbizalomból is, hogy éles helyzetben bevállalják a rizikósabb megoldásokat.”

Múlt hét pénteken az egriek – akik a tavalyi Országos Mini Döntőben az ötödikek lettek a kazincbarcikaiak előtt – 3-1-re nyertek a KSK Tornacsarnokban. A különbség az előző évhez képest az, hogy most már nem négy-a-négy ellen, hanem hat-a-hat ellen játszanak egymással, valamint a háló magassága is emelkedett néhány centimétert.

A gyerek és serdülő csapatot Dudás András és Toma Sándor, a felnőttek vezetőedzője közösen edzi.

A héten a Vegyész felnőtt csapata Kecskeméten játszik, szurkolóink pedig közös utazást szerveznek a vasárnapi mérkőzésre. Részletek itt.

Tóth Milán