Extraliga: csak részben sikerült meglepni a Pénzügyőrt

Négyszettes mérkőzést nyert a Pénzügyőr SE kedd este a férfi röplabda Extraliga alapszakaszában a Vegyész RC Kazincbarcika vendégeként.

Vállalni tudta a játékot a VRCK centere, Ivan Mihalj, de a vendégek brazil játékosa, Pedrao, csak a cserék között kezdett. A Vegyész, még pontosabban Lukasz Ciupa 4-4 után begyújtotta a rakétákat, négy ászt is szervált, és csapata 8-4-re és 11-4-re is ment, amikor az ellenfél kikérte mindkét idejét. Carlos Páezék ebben a játszmában végig irányítottak, a PSE is szerzett néhány szemrevaló pontot, de a végén a hazaiak örülhettek (25-13, 1-0).

Sokkal fordulatosabban indult a második szett – hol az egyik, hol a másik csapat vezetett, majd a Pénzügyőr két-hárompontos előnye stabilizálódott. Juhász Péterék a végjátékra, nagy küzdelem után visszakapaszkodtak, és bár nekik is volt játszmalabdájuk, végül a fináncok érvényesítették azt a maratonira nyúlt felvonásban (33-35, 1-1).

Egy óra játék után folytatódott a meccs a harmadik felvonással, amely nem fukarkodott a látványos labdamenetekben. 15-15-nél a PSE volt koncentráltabb, szerzett is két egységet egymás után, majd hiába Mihalj látványos blokkja a szélen, Kovács Zoltán a következő labdákat már nem hibázta el (17-21). Megdolgozott az újabb szettért a PSE: akárcsak a Vegyész, a budapesti együttes is rengeteget extrát hozott mezőnyben, és mellé a hajrában még szerencséje is volt (20-25, 1-2).

A negyedik szettben a zöld-fehérek ott folytatták, ahol abbahagyták, és gyorsan ötpontos előnyük lett (3-8). Innen már nem tudott Toronyai Miklós legénysége visszakapaszkodni, a Pénzügyőr nyerte a mérkőzést négy játszmában (16-25, 1-3).

A találkozó a hunvolley.tv-n visszanézhető.


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ
Vegyész RC Kazincbarcika – Pénzügyőr SE 1-3 (13, -33, -20, -16)
Don Bosco Sportközpont, Kazincbarcika, zárt kapus. V.: Halász E., Horváth M.
Vegyész: Páez 3, Ciupa 15, Juhász 9, Árva 16, Mineiro 17, Mihalj 8. Csere: Dudás (liberó), Csizmadia, Péter M. Vezetőedző: Toronyai Miklós.
PSE: Magyar 6, Reffatti 14, Szabó M. 8, Kovács Z. 20, Kiss D. 7, Rása 9. Csere: Feliciano (liberó), Tordai, Solti, Pedrao. Vezetőedző: Jókay Zoltán.

Toronyai Miklós: Sikerült meglepnünk az első szettben a Pénzügyőrt, de a másodikban nem éltünk a lehetőséggel, alakulhatott volna másképpen is ez a mérkőzés. Gratulálok a Pénzügyőrnek, de a játékosaim is megérdemlik a dicséretet, mert küzdöttek, annak ellenére, hogy a végére azért láthatóan szétesett a játékunk. Kellenek az ilyen mérkőzések, hogy a magyar férfi röplabda erősebb legyen. Nem történt tragédia, keményen dolgozunk tovább, hogy elérjük céljainkat.

Jókay Zoltán: Az elején sokkot kaptunk, mert szétnyitott minket a Barcika, és ránk nem jellemző módon elbizonytalanodtunk. A saját magunk által ásott gödörből kellett kimásznunk, lásd a második játszma, az egy nyilvánvalóan kulcsmomentum volt, hogy sikerült megnyernünk. Onnantól megnyugodtunk, stabilizálódtunk és precízebben tudtunk játszani, úgy, ahogy az elejétől is szerettünk volna.

(fotó: vrck.hu)