Extraliga: négy szettben egyenlítettünk a párharcban

Péntek este a Vegyész RC Kazincbarcika hátrányból, négy szettben legyőzte a MAFC-BME-t a férfi röplabda Extraliga bronzcsatájának második mérkőzésén.

Sok nyitásrontással kezdtek a csapatok, végül először a MAFC tudott kétpontos előnyt kiharcolni. A Vegyész előbb egalizált, majd ismét le kellett dolgoznia a hátrányát, és bár két ponttal meg is lépett, végül a budapestiek újra előnyben érezhették magukat. A végjátékra megszerzett többpontos előnyüket Yani Georgievék nem kótyavetyélték el, négypontos fórral megnyerték azt (21-25, 0-1).

Péter Márton váltotta Juhász Pétert a mieinknél, és ugyan a Vegyész gyorsan meglépett két-három ponttal, nem dőlhetett hátra, hiszen a MAFC az első találkozón is többször jött vissza. Állt már ugyanis 21-16 is az eredményjelzőn, de Nagy Péter tanítványai mínusz kettőre visszakapaszkodtak. Ennél szorosabb azonban már nem volt, Mineiro vezérletével a VRCK egyenlített (25-22, 1-1).

Megmaradt Lukasz Ciupáék lendülete (9-3) az újabb térfélcsere után is, a lengyel szélső pedig egészen finom megoldásokat is bemutatott. Cserélt kettőt is a MAFC, hogy megtörje ellenfele lendületét, illetve ritmust adjon saját magának. Lassan zárkóztak is a fővárosiak (16-13), de Ivan Mihalj a hátsó sorból támadó Yani Georgievet „szedte le”, ami után Nagynak kellett kikérnie második idejét a játékrészben (18-13). A hajrában Budai Balázs is segítségére tudott lenni csapatának, a szettet Mihalj jó ütése zárta le (25-19, 2-1).

A negyedik szett is hasonlóan indult, mint az előző (9-3), már ami az eredményt illeti. A Vegyész ekkor, Mihalj vezérletével, fantasztikusan blokkolt, gyakorlatilag átüthetetlen volt a horvát sánca, Nagy gyorsan ki is kérte mindkét idejét. Tíz is volt már közte (14-4), Péter egy életerős ütéssel villant, aztán Ciupa újfent szusszanhatott egy kicsit, helyére Budai jött. A végére már nem változott a különbség, mi több, végül 11 lett közte (25-14, 3-1).

Folytatás hétfőn, Budapesten (20:00, hunvolley.tv).


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA, 3. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS
Vegyész RC Kazincbarcika – MAFC-BME 3-1 (-21, 22, 19, 14)
Don Bosco Sportközpont, Kazincbarcika, zárt ajtók mögött. V.: Horváth, Szabó.
Vegyész: Páez 3, Ciupa 17, Juhász 1, Árva 12, Mineiro 21, Mihalj 9. Csere: Dudás (liberó), Péter M. 3, Csizmadia, Budai 1. Vezetőedző: Toronyai Miklós.
MAFC: Dimitrov 1, Georgiev 17, Eke 4, Csoma 12, Mihalev 8, Szabó B. 1. Csere: Bene (liberó), Kovács S. 2, Benkő 3, Bakóczy. Vezetőedző: Nagy Péter.
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcának állása: 1-1.

Toronyai Miklós: Az elején mi is lötyögtünk. Azért látszott a játékunk jobbnak, mert mi tudtunk váltani – magasabb hőfokra kapcsoltunk, de ez csak hozzáállásban, küzdésben volt meg. Aztán ezek hozták magukkal a többit is, és azt, hogy minden játékelemben ellenfelünk fölé tudtunk nőni.

Nagy Péter: Lötyögve nem lehet mérkőzést nyerni.

(fotó: Kovács Loretta, vrck.hu)