Extraliga: pontot szerzett a Vegyész a Pénzügyőr-pályán

Vasárnap délután a Vegyész RC Kazincbarcika a Pénzügyőr SE vendégeként játszott ötszettes mérkőzést a férfi röplabda Extraligában. A találkozót a hazaiak nyerték, így két pontot kaptak, míg a VRCK egy ponttal gazdagodott.

A találkozót a Pénzügyőr kezdte jobban, még akkor is, ha a Vegyésznek az elején Rodrigo Moraes vezérletével sikerült fordítania. Nemsokára azonban visszaállt a kétpontos hazai előny, a kazincbarcikaiak Juhász Péter pontjaival igyekeztek kapaszkodni. A remekül nyitó budapestiek ellen azonban nem találta az ellenszert a vendég csapat, az első játszma végén a PSE örülhetett (25-15, 1-0).

A fordulás után sokkal fegyelmezettebben és pontosabban röplabdázott a Vegyész, aminek meg is lett az eredménye, 6-12-nél ugyanis Jókay Zoltánnak kellett időt kérnie. Blázsovics Péter és Dimitrios Efraimidis is elkezdték termelni a pontokat, utóbbi a hajrában mezőnyben is nagyot mentett. 20 felett egyre felkapaszkodott a Pénzügyőr, de a szett a vendégeké lett (22-25, 1-1).

Hol az egyik, hol a másik csapat vezetett a harmadik szett elején, majd zsinórban négy pontot is csináltak Marián Vitkóék. Mezőnyben jól teljesítettek a sötétkékben játszó borsodiak, valamint Juhász és Marcílio Bragának köszönhetően néhány extra blokkot is sikerült hozniuk. Jókay még a hajrához közeledve kikérte második idejét (14-18), majd Marek Kardos is így tett (18-20), de ez a játszma is a VRCK sikerével zárult (20-25, 1-2).

Egy kétes bírói ítéletből a hazaiak jöttek ki jobban, gyorsan ötpontosra duzzadt előnyük (10-5), de 13-12-nél már nekik kellett időt kérniük. Volt ismét egy vitatott döntés (16-12), amikor újra megléptek a fővárosiak, de innen már nem adták le, következhetett a mindent eldöntő etap (25-19, 2-2).

Forrtak az indulatok, a játékvezetők kettő pontot is ajándékoztak a PSE-nek (5-3), de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Vegyész a befejezésekkel ekkor hadilábon állt. Ahogy a négy nappal ezelőtti kupameccs, úgy ez a bajnoki is hozott számtalan remek labdamenetet, megoldást, de a mérleg nyelve ezúttal is a fináncok felé billent (15-10, 3-2).

A Vegyész egy, a Pénzügyőr két ponttal gazdagodott. Legközelebb szerdán találkoznak egymással a felek, ugyancsak Budapesten, a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján.

A többi pályán: szombaton a MAFC-BME öt játszmában nyert a Fino Kaposvár ellen, míg a DEAC 3-1-re győzte le vasárnap a Kecskeméti RC-t.


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA, 3. FORDULÓ
Pénzügyőr SE – Vegyész RC Kazincbarcika 3-2 (15, -22, -20, 19, 10)
Pénzügyőr Sportcsarnok, 100 néző. V.: Tillmann, Szabó.
PSE: Magyar 4, Reffatti 18, Flachner D. 10, Kovács Z. 30, Kiss D. 13, Rása 15. Csere: Feliciano (liberó), Solti. Vezetőedző: Jókay Zoltán.
Vegyész: Páez 2, Blázsovics 11, Moraes 13, Braga 13, Efraimidis 13, Juhász 13. Csere: Vitko (liberó), Dudás (liberó), Péter, Budai, Bibók, Árva. Vezetőedző: Marek Kardos.

Jókay Zoltán: Háromnaponta ilyen meccseket játszani – infarktus közeli állapot. Az első nyert játék után érthetetlenül görcsössé váltak a fiúk, sok volt a hiba. A harmadik szett közepétől kezdték ismét azt mutatni, amit tudnak. Nagy fegyvertény számunkra ez a győzelem, de tudjuk, még a szerdai Magyar Kupa-visszavágó sem lefutott.

Marek Kardos: Előrébb tartunk, mint négy nappal ezelőtt, ugyanakkor még mindig nem sikerült tökéletesen megvalósítani azt, amit megbeszéltünk. Ellenfelünk jó erőkből áll, nem szabad buta hibákat véteni, mert azokat kihasználja.

(fotó: vrck.hu)