Ezúttal szorosabb volt, de ismét nyert a Vegyész

Nem olyan könnyedén, mint vasárnap, de szerdán is legyőzte a Vegyész RC Kazincbarcika a MAFC-BME-t a férfi röplabda Extraliga 2. fordulójából elmaradt mérkőzésén.

A vasárnapi mérkőzéshez képest egyik csapat sem változtatott a kezdőjén, és a játék képe is hasonlóan alakult. A Vegyész a szett közepéig vezetett, majd a MAFC egyenlített, és még a végjátékban is okozott kellemetlenségeket, végül azonban Szabó Dávidék kerültek előnybe (25-22, 1-0). A térfélcserét követően gyorsan többpontos előnyt harcolt ki magának a VRCK (9-4), de a fővárosiak visszakapaszkodtak, és 17-hez érve már a vezetést is átvették. Juhász Péterék azonban jókor hoztak blokkokat, és ha a legkisebb különbséggel is, de ezúttal is a hazaiak nyerték az etapot (25-23, 2-0).

Kettővel is meglépett Schildkraut Krisztián együttese a harmadik játszma elején (5-7), majd öttel is ment, sokat hibáztak ekkor a kazincbarcikaiak. Második idejét is kikérte Marek Kardos vezetőedző (11-16), fel is jött egy pontra csapata, de aztán jött az újabb hullámvölgy, a MAFC pedig ekkor szinte hiba nélkül játszott (19-25, 2-1). Blázsovics Péter kezdett a negyedikben, együttese pedig stabilabban és kevesebb hibával röplabdázott, aminek meg is lett az eredménye (16-8). Ezúttal már nem tudott felkapaszkodni az egyébként szimpatikusan játszó vendég csapat, így a Vegyész három bajnoki ponttal gazdagodott (25-15, 3-1).


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA, 2. FORDULÓ
Vegyész RC Kazincbarcika – MAFC-BME 3-1 (22, 23, -19, 15)
Don Bosco Sportközpont, 300 néző. V.: dr. Árpás, Mezei.
VRCK: Páez, Gebhardt N. 7, Juhász 14, Szabó D. 22, Milev 11, Macko 7. Csere: Vitko (liberó), Toronyai, Árva 4, Blázsovics 5. Vezetőedző: Marek Kardos.
MAFC: Török R. 1, Posztós 13, Eke 7, Csoma 12, Bohnicsek 17, Szabó B. 6. Csere: Bene (liberó), Németh F. 1., Csépke, Kun. Vezetőedző: Schildkraut Krisztián.

Marek Kardos: Sokat hibáztunk, kétszer annyit, mint vasárnap, és főleg támadásban. Van, volt néhány sérültünk, emiatt kicsit fáradtabbak a fiúk, talán ez is közrejátszott ma. Most lesz időnk pihenni, hogy feltöltődjünk a hátralévő mérkőzésekre.

Schildkraut Krisztián: Sajnálom az első két szettet, nyerhettünk volna, de mi nem vagyunk profi csapat, és ennyit számít, ha egy csapat többet labdázik. A harmadik játszmában azért megmutattuk, hogy tudunk mi is játszani, a negyedikre pedig fejben már egy kicsit elfáradtunk. Azonban ha így játszunk a folytatásban, még megnehezíthetjük néhány csapat dolgát.

(Fotó: vrck.hu)