Fordítás után lett meg a három pont

Négy szettben győzött a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika az Extraliga 12. fordulójában a TFSE ellen. A vendégek ugyan megnyerték az első játszmát, Toronyai Miklós együttesének sikerült fordítania, így megerősítette helyét a tabella elején.

Féltávjához ért az alapszakasz, a Vegyész viszont egy meccset nem játszott le, a MÁV Előre Foxconn elleni összecsapása a székesfehérváriak nemzetközi kupameccsei miatt februárra fog tolódni. A TFSE a hónapban még nem kapott ki, magabiztosan várták az egyetemisták a kazincbarcikai túrájukat, és ez meg is látszott a teljesítményükön. Az első szettben egy kivétellel végig vezettek (17-16), de ekkor például öt pontot tudtak szerezni zsinórban. A hazaiak játéka könnyen olvasható volt, nem is sikerült a fordítás (21-25, 0-1).

Bohdan Velicsko és társai négy blokkot hoztak a második szett elején (10-5), majd Cziczlavicz Dávid szállította az egységeket (14-9). A budapestiek kapaszkodtak, igyekeztek kihasználni vendéglátójuk hibáit (17-15). Ennél közelebb viszont nem tudtak kerülni, és nem is nyertek, hiszen sokkal többet rontottak, mint a GreenPlan-VRCK (25-20, 1-1).

Kezdett kicsit paprikássá válni a hangulat, a játékosok folyamatosan feszegették a határokat a játékvezetőknél, de mindig a Vegyész volt lépéselőnyben az eredményt illetően (15-10). A TFSE zsinórban három ponttal jelentkezett, aztán Bibók Balázs parádézott támadásban és nyitásban egyaránt (20-15). A folytatásban is jól üzemelt a Vegyész-gépezet, a vendégek cserékkel próbáltak operálni, hiába (25-17, 2-1).

Zsinórban három hazai rontás gyors időkérést eredményezett (4-7), majd 6-9-ről jött össze az egalizálás. Ehhez Péter Benedek jó szerváira volt szükség, majd a kétpontos előnyhöz Roman Gurszkij segítette nagyban hozzá övéit (13-11). A TF-et azonban megtörni nem lehetett, jóllehet innen már csak a sötét mezesek voltak előnyben. A végére még maradt egy kis izgalom, de végül öt ponttal így is sikerült nyerni (25-20, 3-0).

A találkozó előtt és közben rengeteg adomány gyűlt, a mérkőzés végén repültek a plüssök. Köszönjük! A felajánlásokat a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ vezetője, István Zsolt vette át Kiss Máté csapatkapitánytól.

A GreenPlan-VRCK legközelebb szerdán játszik, a DEAC vendégeként kupameccset.


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ, 12. FORDULÓ
GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika – TFSE 3-1 (-21, 20, 17, 20)
Don Bosco Sportközpont, Kazincbarcika, 420 néző. V.: Szél, Tillmann.
Vegyész: Gurszkij 2, Jirásek 16, Velicsko 12, Bibók 18, Péter B. 9, Cziczlavicz 10. Csere: Kiss (liberó), Óhidi. Vezetőedző: Toronyai Miklós.
TFSE: Tóth M. 4, Gebhardt 13, Mihucz 7, Tóth K. 17, Merkler 1, Quintz 6. Csere: Laczi (liberó), Balázs 6, Horváth, Füzék, Winter 1, Fenyő, Knobloch. Vezetőedző: Nagy Gergely.

Toronyai Miklós: Gratulálok a TF-nek, hiszen jól mentek bele a mérkőzésbe, sikerült a mi játékosaink egoját megpiszkálni annyira, hogy ebből egy jó, közönségszórakoztató mérkőzés kerekedjék. Közeleg az év vége, és nagyon itt kell lenni fejben, hiszen van még két mérkőzésünk. Ezekre nem szabad így kiengedni, de a három ponthoz tudok gratulálni. Nekünk nem szabad megnyugodni, mert amikor a röplabdára koncentráltunk, sikerült megvalósítani azokat a dolgokat, amiket elterveztünk.

(főcímkép: Gálik Zsombor, VRCK)