Győrben kerültünk előnybe a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében

A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Vegyész RC Kazincbarcika 3-0-ra nyert a SZESE Győr vendégeként péntek kora este.

Szabó Dávid és Németh Szabolcs is ott volt a Vegyész kezdőjében a Győr ellen, a vendéglátók azonban nem szeppentek meg, tartották a lépést ellenfelükkel (6-8). Ekkora azonban több nyitást is hibáztak, Marek Kardos vezetőedző csapata is jobban játszott, és 20-hoz érve a VRCK előnye már hét pont volt. Innen nem tudott már felállni a házigazda, Carlos Páez nyitásai pedig pontot tettek az első szett végére (14-25, 0-1).

Kettő is cserélt Kardos, Vlado Milevet és Gebhardt Norbertet is pályára küldte, mindezek ellenére a Vegyész magabiztosan vezetett, a győriek tisztes távolságból követték a sárga mezeseket (7-12). Milev egy az egyben ügyesen megblokkolta ellenfelét, majd ütött egy bombát vonalba (13-18), és ekkor úgy tűnt, kézben tartja a szettet csapata. Az egyetemisták azonban huszáros hajrába kezdtek, kihasználták a borsodiak hibáit, és egyenlítettek (19-19). Innen azonban a VRCK hat, míg a Győr csupán egy pontot szerzett (20-25, 0-2).

Árva Milán a második szett hajrájában állt be, a harmadiknak pedig aktív részese volt, több pontot is szerzett. Ebben a játszmában nem tudtak a kisalföldiek meglepetést okozni, de mutattak szép dolgokat, így a meccs végén jogosan járt nekik a vastaps szurkolóiktól (15-25, 0-3).

Összességében a címvédő VRCK magabiztosan nyert, szombaton 19 órától pedig már a Posojilnica Aich/Dob vendége lesz a Közép-európai Kupa 3. fordulójában.


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA MAGYAR KUPA, NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
SZESE Győr – Vegyész RC Kazincbarcika 0-3 (-14, -20, -15)
Győr, Egyetemi Edzőcsarnok, 150 néző. V.: Mezőffy, Barabás.
Győr: Horváth, Szántósi, Szabó G., Földes, Flachner, Bíró. Csere: Lengyel (liberó), Falvay, Csank. Vezetőedző: Fehér Tibor.
VRCK: Páez, Németh, Macko, Szabó D., Blázsovics, Juhász. Csere: Dudás (liberó), Árva, Gebhardt N., Milev. Vezetőedző: Marek Kardos.

Fehér Tibor: Sok nyitást rontottunk, amit sajnálok, mert talán szorosabbá is tudtuk volna tenni a mérkőzést, de így is büszke vagyok a húszéves átlag életkorú csapatomra. Vasárnap a bajnokin ismét megpróbáljuk ezt a bátor játékot nyújtani, remélem,  sikerrel járunk. Szurkolóinknak köszönöm, hogy itt voltak és biztattak, szerencsére egyre többen vagyunk.

Marek Kardos: Teljesítettük a célkitűzést, de a második szettben sok ki nem kényszerített hibát vétettünk. Pihenünk, majd utazunk egyet, szombaton ugyanis már Bleiburgban kell helytállnunk.

(Fotó: vrck.hu)