Három szettben nyertünk az elődöntő első meccsén

Győzelemmel kezdte a VRC Kazincbarcika a bajnoki elődöntő első mérkőzését, miután szerda este hazai pályán legyőzte 3-0-ra a Pénzügyőr SE-t.

A mérkőzés kezdete előtt Szitka Péter polgármester, Klimon István alpolgármester, Vitális Gábor atya, Pikó Tímea manuálterapeuta, dr. Rácz Zsigmond csapatorvos, és a szurkolók is átvehették aranyérmüket a kupaelsőségért – klubunk így is szerette volna kifejezni az említettek egész éves támogatását, munkáját, amit a csapat sikeréért tesznek.

A bajnoki elődöntő első mérkőzése nem hozott jó játékot, de annál is fontosabb győzelmet aratott a VRCK, ráadásul három szettben. A nyitó játszmában jól kezdett a vendéglátó, de hamar fordított a Pénzügyőr és csak 16-nál vette vissza a vezetést a VRCK. A második és a harmadik szett is fordulatos játékot hozott, de Daniel Oravec látszólag nem volt elégedett a mutatott játékkal. Az eredményre azonban nem panaszkodhatott, az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc első felvonását 3-0-ra nyerte a Kazincbarcika.


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA NB I, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
VRC Kazincbarcika – Pénzügyőr SE 3-0 (22, 21, 21)
Don Bosco Sportközpont, Kazincbarcika, 500 néző. V.: Tillmann, Szabó, Takács, Oláh.
VRCK: Páez 1, Mészáros 9, Juhász 9, Szabó D. 18, Milev 12, Banai 6. Csere: Gebhart Á. (liberó), Toronyai, Gebhardt N., Blázsovics, Kozsla. Vezetőedző: Daniel Oravec.
Pénzügyőr: Kecskeméti 4, Kiss D. 8, Kovács S. 4, Rozgonyi 9, Jánossy 6, Rása 6. Csere: Manoogian (liberó), Gallo, Takács 2, Bokor G. 2, Kiss N., Szalai 2. Vezetőedző: Weczera Csaba.

Daniel Oravec: Talán túlságosan is akartunk, meglátszott a csapat játékán, hogy a kupadöntő óta nem lépett pályára. Itt azonban már nem a mutatott játék a legfontosabb, hanem az eredmény.

Weczera Csaba: Szoros mérkőzést sikerült játszanunk, magunkhoz képest jól is teljesítettünk, de a végjátékban rendre hibáztunk, így nem sikerült még jobban megnehezítenünk a Kazincbarcika dolgát.