Mindössze egy szezont töltött a Vegyész Röplabda Club vezetőedzőjeként a kispadon, mégis emlékezetesre sikerült az egyesület 2005/2006-os idénye: a csapat ezüstérmet szerzett a Magyar Kupában, megvédte címét a bajnokságban, nagynevű csapatokkal játszott jó mérkőzést az Élcsapatok Európa Kupájában, valamint bronzéremnek örülhetett a MEVZA sorozatban. Demeter Györgyöt kértük fel egy kis múltidézésre.
vrck.hu: Hogyan került játékosként Törökországba?
Demeter György: Ezerkilencszáznyolcvanötben nyitott meg a török piac, Magyarországról is akkor kezdték el igazán külföldre engedni a röplabdásokat. Előttem Győri Attila volt Törökországban, ahol nagyon sikeres szezont zárt, ezzel pedig megnyitotta az utat mások előtt. Attila után én kerültem ki, majd többen is a török bajnokságba szerződtek az azt követő idényekben. Én öt évet töltöttem el kint, voltam dobogós a bajnokságban és a Török Kupában is. Akkoriban a török röplabda még a magyar mögött volt, a válogatottunk is sokkal jobban szerepelt.
JÁTÉKOSKÉNT
Sarkadon ismerkedett meg a röplabdázás alapjaival, majd Kecskemétre került főiskolára, ahol NB I-es játékos lett. Tíz évet töltött el az alföldieknél, tagja volt annak a csapatnak, amely 1983-ban bajnokságot és Magyar Kupát is nyert – vidéki csapatként először. A magyar válogatottban 202 alkalommal lépett pályára, járt egyszer junior (1977), kétszer pedig felnőtt Európa-bajnokságon (1979, 1983). Öt évet játszott a török Ziraat Bankasiban, 1991-ben vonult vissza és állt edzőnek.
Kaposváron kezdte edzői karrierjét, majd sok sikeres szezon után ismét Törökországban vállalt munkát.
A feleségem kaposvári születésű volt, adódott tehát, hogy ott telepedjünk le, miután hazatértem Törökországból. Még 1987-ben szakedzői vizsgát szereztem, mert nem akartam sokáig játszani, az edzői pályára kívántam lépni. Kecskeméten viszont sok volt az edző, ellenben Kaposváron volt egy jó csapat, egy remek generáció. Azt, hogy Törökországba visszatértem, mint edző, inkább a szerencsés véletlennek köszönhettem, mint a régi kapcsolataimnak. A kétezres évek végén Garamvölgyi Mátyás kint edzősködött, többször jártunk nála. Ott elevenítettük fel a kapcsolatokat a régi játékosokkal, sportvezetőkkel. Addigra a török röplabdázás már jóval a magyar elé került, hiszen komoly cégek támogatták a csapatokat, biztos anyagi hátteret teremtve nekik. Itt főleg a bankok voltak jelen, inkább a nagyvárosokban, Ankarában és Isztambulban. Ezzel nagyon sok jó játékost tudtak szerződtetni a csapatok: előbb két külföldit, majd hármat, aztán már négyet is engedélyezett a helyi szövetség, a légiósok érkezése pedig a török játékosoknak is jót tett.
Törökországi évei közben egyszer hazatért, a Vegyész vezetőedzője lett kettőezer-ötben egy szezon erejéig.
Valóban Kazincbarcikán álltam munkába, de eredetileg nem így terveztem. Két bajnoki címet követően kicsit belefáradtam a munkába, roppant megterhelő volt a korábbi két szezonom a török élvonalban. András fiam mellett szerettem volna lenni, segíteni az érettségire való felkészülésben, de akkoriban Kaposváron más elképzelések voltak, így a Vegyésznél álltam munkába. Végül így nem sikerült a fiam mellett lenni, de mégis közelebb voltam a családhoz.
NÉVJEGY
Név: Demeter György
Született: Békésszentandrás, 1957. február 24.
Válogatottság: 202
Egyesületei játékosként: Kecskemét (1976-1986), Ziraat Bankasi (1986-1991)
Legjobb eredményei játékosként: junior Európa-bajnokság 9. hely (1977), Európa-bajnokság 8. hely (1979), Európa-bajnokság 11. hely (1983), magyar bajnok (1983), Magyar Kupa-győztes (1983), török bajnoki harmadik (1990), kétszeres Török Kupa-második (1990, 1991), Cumurbaşkan Kupa (1990), Başbakan Kupa (1991)
Egyesületei vezetőedzőként: Kaposvár (1991-2003 és 2011-2019), Ereğli (2003-2005 és 2006-2007, Törökország), Kazincbarcika (2005-2006), Fenerbahce (2007-2011, Törökország)
A magyar felnőtt válogatottnál: segédedző (1992-2001), vezetőedző (2001-2007 és 2013-2016)
Eredményei edzőként: több mint tízszeres magyar bajnok és kupagyőztes, kétszeres Török Kupa-győztes (2007, 2008), Balkán Kupa-győztes (2009), négyszeres török bajnok (2004, 2005, 2008, 2010), MEVZA Közép-európai Kupa 3. (2006)
Kettőezer-hat, április tizenegy, Kazincbarcika, Magyar Kupa-döntő. Három-kettőre nyert a Kaposvár egy olyan fináléban, amiről sokáig beszéltek még a röplabdás körökben.
Nem csodálom, mert tizennégy-tizenegyről elveszítettük a kupadöntőt, ráadásul hazai pályán, ugyanakkor a bajnoki fináléban sikerült az élen maradni. Mindkét csapatot remek játékosok alkották, például Kaposváron játszott akkor Mózer Zoltán, Dávid Zoltán, Németh Szabolcs vagy a kubai Chacon Carrión Noermis. A mi keretünkben Mihail Nebotov volt az egyetlen légiós, mellette Szalai Szabolcs játszott a legtöbbet a szélen, centerben Gelencsér Balázs és Kárpáti Zoltán, feladóban Toronyai Miklós – aki mellett még mindig ott volt egy Schildkraut Krisztián -, átlóban Tomanóczy Tibor, liberóban Szántai Balázs, és már ott volt a fiatal Szabó Dávid is. Sikeresek voltunk a bajnokságban, emellett pedig a nemzetközi mérkőzéseinken is jó eredményeket értünk el, melyekre szerintem büszkék lehetünk. Ebben a szezonban sikerült a négy közé jutni a Közép-európai Kupában, bronzérmet kaptunk végül. Az Élcsapatok Kupájában az első csoportkörből továbbjutottunk, míg a másodikban legyőztük például a szerb Vojvodinát, idegenben a román Constantát és hazai pályán majdnem a portugál Benficát is. Szerintem ezek az eredmények nagyon jók voltak.
Jelenleg Kaposvár és Kazincbarcika is a honi férfi röplabdázás egyik fellegvára, sok szurkolóval. Lehet párhuzamot vonni a két klub és szurkolói között?
Akkoriban a Kazincbarcika magasan jegyzett csapat volt, a legjobbnak számított, ragyogó szurkolótáborral, és szinte nem is volt olyan mérkőzés, amit ne telt ház előtt játszottunk volna. Mivel a nemzetközi mérkőzéseinken jól szerepeltünk, jöttek is a nézők szép számmal, voltak igazán színvonalas mérkőzéseink is. Kaposváron ellenben más volt a helyzet, ott már tíz körül jártak a bajnoki címeket illetően. Éppen ezért a kazincbarcikai publikum teljesen más volt, a fanatizmus jellemezte. A nézők elképesztő hangulatot tudtak teremteni, ami a játékosokra is motiváló hatással volt.
AZ ÉLCSAPATOK EURÓPA KUPÁJÁBAN
A 2005/2006-os idényben a Kazincbarcika az Élcsapatok Európa Kupájában (jelenleg CEV Kupa), a második legrangosabb nemzetközi sorozatban indult el. A háromcsapatos selejtezőtornán – az albán Tirana nem indult – mind a Vlado Milevet a soraiban tudó macedón Strumicát (3-0), mind a házigazda észt Parnu csapatát legyőzte (3-1). A főtábla C-csoportjában a szerb Vojvodina, a portugál Benfica és a román Constanta volt Demeter György együttesének az ellenfele. Az 1. fordulóban a Vegyész 3-2-re kikapott Kazincbarcikán a Constantától 2005. október 26-án, egy héttel később pedig Szerbiában 3-0-ra. A Benfica a lisszaboni mérkőzést 3-1-re, a kazincbarcikait 3-2-re nyerte, majd a VRCK saját közönsége előtt, december 14-én legyőzte a Vojvodinát 3-1-re, hét napra rá pedig Romániában diadalmaskodott öt szettben. Ezzel harmadik lett csoportjában a Vojvodina és a Benfica után, de a Constanta előtt. A sorozatban a Vojvodina a negyedik lett, a Benficát az ezüstérmes spanyol Palma búcsúztatta.
Talán a szurkoló kevésbé látja, de a színfalak mögött nagyon jó kapcsolatot ápol a két klub egymással. Ez elengedhetetlen a férfi röplabdázás fejlődése érdekében?
Bárki is volt az edző Kazincbarcikán, Dudás András vagy Daniel Oravec, Botos Ferenc, Toma Sándor vagy Marek Kardos, mindenkivel korrekt volt a kapcsolat. Rivalizálás volt, de ellenséges hangulat sosem, és ez a szurkolók között sem volt soha jellemző. Ellenfélnek kell lenni, és az ellenfelet tisztelni kell, nem pedig ellenségként tekinteni rá. Bármi is történik, azzal még egyetlen csapat sem nyert semmit, hogy bárki másról rosszat mondott volna, az álhírekkel nem lehet az élre törni. Ha őszinték vagyunk egymással, úgy lehet közösen építkezni, attól függetlenül, hogy riválisok vagyunk.
Van olyan emlék, amire boldogan tekint vissza?
Szép emléket őrzök a bajnoki cím megszerzéséről, de remek érzés visszaemlékezni az összes európai kupamérkőzésre, mert tényleg ragyogó összecsapásaink voltak, Portugáliában is csak nagy csatában kaptunk ki. Szép és jó dolgok történtek velem Kazincbarcikán, de nincs úgy különösebb emlék, amit ki szeretnék ragadni. A szurkolókkal is jó volt a kapcsolatom, még az is a mai napig. Velük is különleges érzés volt megünnepelni egy-egy nagyobb győzelmet.
Szöveg: Tóth Milán
Főcímkép: Demeter György vezetőedző látja el tanácsokkal játékosait. ÉM-archívum