Jól szolgálta a felkészülést a II. Don Bosco Kupa

A II. Don Bosco Kupán ezüstérmet szerzett a VRCK együttese, miután a két nyert szettig tartó döntőben, nagy csatában kikapott a szlovák VK Mirad PU Presov gárdájától. Szabó Dávid, a csapat átlója honlapunk megkeresésére röviden értékelte a tornát.

Szabó Dávid egy augusztusi, alapozó edzésen. Fotó: Tóth Milán

Lassan a felkészülés végéhez ér a Vegyész, hiszen lejátszotta edzőmérkőzéseit, és most már főleg a technikai dolgok csiszolásán van a hangsúly. Daniel Oravec vezetőedző mindenkinek adott játéklehetőséget az elmúlt hetekben, így Toronyai Miklósék folyamatosan játékban voltak. A Don Bosco Kupa elődöntőjében a házigazda két vállra fektette a szlovák VK Slávia Svidníket, és bár a döntőben a Presov jobbnak bizonyult, Szabó Dávidék nem vallottak szégyent – igaz, a rutinos játékos nem volt maximálisan elégedett.

„Nem volt rossz a kétnapos torna, de sok nyitást rontottunk, és fogadásban sem voltunk a toppon, ami a fináléban ki is jött” – fogalmazott a vrck.hu érdeklődésére a 27 éves átló. „Ezeken még dolgozni kell, de van időnk, az edzéseken is erre fektetjük a hangsúly. A torna tökéletesen szolgálta a felkészülést, és bár fizikailag komolyan le voltunk terhelve, jól esett játszani.”

A VRCK számára szeptember 24-én kezdődik az idény, 17.30-kor a DEAC vendége lesz az élvonalbeli röplabdabajnokság (NB I) 1. fordulójában. Három nappal később az első hazai mérkőzés következik, a Don Boscóba a Dunaferr SE látogat, majd a hónap utolsó hétvégéjén a MEVZA-küzdelmek is elkezdődnek.