Kardos a fiatalok teljesítményéről és a kisebb sérülésekről

Szerda este több fiatal is élete első nemzetközi kupamérkőzésén lépett pályára a török Tokat Belediye Plevne ellen a Challenge Kupában, részben kényszerűségből, hiszen több játékos is a kezdőből kisebb sérüléssel bajlódik.

Marcílio Braga még október végén szedett össze egy combsérülést, de annak ellenére, hogy nem volt közel sem tökéletes állapotban, a MAFC-BME és a Kecskeméti RC elleni rangadókat is tudta vállalni. Napról napra egyre jobb állapotban van, de továbbra is érez apró fájdalmat, komolyabb beavatkozást szerencsére nem igényel.

Carlos Páeznek a válla nem tökéletes, főleg akkor érez fájdalmat, amikor ütőmozdulatot végez. Marián Vitko a talpát fájlalja, ezért hagyott ki októberben több összecsapást, de a MAFC és a KRC elleni meccseken játékra jelentkezett. Utóbbi már volt orvosi vizsgálaton, de Páezzel együtt november 21-én, egy nappal a Dunaferr elleni Magyar Kupa-találkozót követően Székesfehérvárra utaznak egy komolyabb ellenőrzésre.

„Sajnos az ilyen apróbb sérülések az élsport velejárói, bízunk abban, hogy több hetet senkinek sem kell kihagynia” – fogalmazott Marek Kardos vezetőedző. „Korábban már említettük ezeket a nyavalyákat, menedzselnünk kell a szituációt, és egy ilyen hosszú utat követően ez volt a legésszerűbb döntés. Pénteken egy regeneráló kondiedzésen részt fognak venni a játékosok, a szombat szabad, vasárnap este pedig egy átmozgató edzéssel megkezdjük a felkészülést a Magyar Kupa-mérkőzésre. Bízom benne, hogy ott már számíthatunk Carlosékra, és a Tokat elleni visszavágón is a lehető legerősebb kezdőnkkel szeretnénk pályára lépni.”

Csizmadia Tamás, Bibók Balázs és Péter Márton is először játszott nemzetközi kupamérkőzést felnőtt szinten, és bár becsúsztak hibák, Kardos szerint hozták azt, amire képesek.

„Tamás utánpótlás-válogatott feladó, játszott már nemzetközi szinten, de nem kész játékosokkal szemben. Nekik szokniuk kell azt a légkört, ami egy ilyen találkozót körbe vesz, az utazástól kezdve egészen a találkozó befejezésééig. Minden játszmát koncentráltan, fegyelmezetten kezdtek, majd becsúszott egy-két hiba, ami az ő korukban normális, ráadásul a háló túloldalán sem egy gyenge ellenfél állt. Amikor jött egy megingás, azt a Tokat könyörtelenül kihasználta, egy pillanatra nem írtak le bennünket.”

A Vegyész delegációja csütörtök reggel indul vissza Budapestre, este 7 órakor landol a Liszt Ferenc reptéren.

(fotó: vrck.hu)