Kardos beszélt a felkészülésről, a nyári játékosmozgásról és a szezonbeli tervekről

Négy héttel ezelőtt vágott bele a munkába felnőtt csapatunk, a felkészülés azonban nem alakult zökkenőmentesen. Többek között erről is kérdeztük a Vegyész RCK vezetőedzőjét, Marek Kardost.

vrck.hu: Látszólag korán jött a csapatnak a Don Bosco Kupa, ráadásul a felkészülés kezdete sem úgy alakult, ahogy azt eltervezte.
Marek Kardos: Ugyan már május végén kész volt a felkészülési program, ilyen-olyan okok miatt több játékos is csak később tudott jönni. Cristian felvette a spanyol állampolgárságot, a papírok átvétele miatt képtelen volt időben elindulni Gran Canariáról. Carlos Páez a várandós párja mellett maradt még két hétig egy vizsgálat miatt, míg Marcílio Bragának és feleségének csak augusztus végére tudtunk repülőjegyet foglalni. Van ráadásul olyan is, aki az Európa-bajnokságra készül, ezért továbbra sincs velünk, ezt tudtuk előre. A Don Bosco Kupát szeptember második felében szerettük volna megrendezni, hiába érdeklődtünk már az időpontról júniusban, nem volt máskor szabad hely. Miután kiderült, lesznek később érkezők, el akartuk tolni két héttel, de erre semmi esélyünk nem volt. Igaz, az eredmény a szezon első felkészülési tornáján abszolút másodlagos. A tornára azért volt már nagy szükség, hogy a játékosok hat-a-hat ellen játsszanak, mert az edzéseken sokáig kilencen, tízen voltunk csak a hiányzók miatt. Eredményt nem lehetett elvárni, hiszen Cristian kettő nappal, Marcílio és Carlos pedig másfél héttel a kupa előtt érkezett meg. Valamikor két-három hét múlva lesz csak teljes a keretünk, onnan kezdve tudunk igazán hatékonyan dolgozni.

vrck.hu: Több magyar válogatott játékost is megkeresett a Vegyész a nyáron, mégis egy kivétellel külföldiek érkeztek.
Marek Kardos: Már februárban elkezdtük nézni a jelöltjeinket, és időben meg is történtek a kapcsolatfelvételek. Magyar játékosokat szerettünk volna igazolni, közülük is a legjobbakat, olyanokat, akik játéktudásuk alapján a válogatottban alapembereknek számíthatnak, hiszen tőlünk is ilyen kvalitásúak távoztak. A sort a távozókkal kezdeném: Szabó Dávid komolyabb feltételekkel bíró ajánlatot kapott, amit elfogadott, hiszen egy fokkal erősebb bajnokságban léphet pályára. Gebhardt Norbert játszani szeretett volna, én azonban nem tudtam neki garantálni a folyamatos játéklehetőséget, hiszen nálam meg kell küzdeni a kezdőbe kerülésért. A kiszemeltek közül voltak olyanok, akik azért nem igazoltak a Vegyészhez, mert ezt a kockázatot, az esetleges kevesebb játékidőt nem akarták vállalni, nem kívántak megküzdeni a csapatba kerülésért, vagy mert Budapest élhetőbb hely Kazincbarcikánál, vagy nem tudták egyetemi tanulmányaikat Egerben, esetleg Miskolcon folytatni. Ennek fényében úgy döntöttünk, nagyobb hangsúlyt fektetünk a fiatalokra, például a mi juniorjainkra. Ahhoz azonban, hogy egy ütőképes csapatot összehozzunk, szükségünk van a légiósokra is, akiknek húzóembereknek kell lenniük a pályán. A klub a legjobbak között kíván maradni, és mivel nagyon kevés jó magyar játékos van, ezért légiósokat kellett szerződtetnünk. Az a magyar, aki jónak számít, tisztában van azzal, hogy a jó játékos keresett, így könnyedén kér magasabb fizetést Magyarországon, akár egy külföldi röplabdázónál is többet, annak ellenére, hogy játéktudásban nem biztos, hogy eléri a légiós szintjét.

vrck.hu: A Vegyész a legutóbbi két bajnokságot megnyerte, mire lehet jó a mostani csapat?
Marek Kardos: Előbb meg kell látnunk, hogyan muzsikálunk együtt. Továbbra sem teljes a keretünk, és szerintem azzal sem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, Vlado Milev jövője sem dőlt még el, aki Marián Vitkóhoz hasonlóan az Eb-re készül. Nem ismerjük az ellenfeleket, nem tudjuk, milyen szintet képviselnek, de néhányan biztosan előrébb fognak lépni játéktudásban, az idei pontvadászat akár kiegyenlítettebb is lehet. Sportemberként csak az első helyet célozhatjuk meg, akárcsak a riválisaink, de január végéig folyamatosan lehet igazolni, tehát még akár az ellenfeleknél is lehet változás menet közben. Ha egy klub biztosan az első helyet kívánja megcélozni, az rengeteg pénzbe kerül, ami nem feltétlen van jó hatással magára a klubra és annak fiataljaira. Éppen ezért kell egy aranyközéputat találni, és mi most erre törekszünk, nem véletlenül van a mi keretünkben is több fiatal, akikre még rengeteg kemény munka és lemondás jár.