Két nap alatt két győzelmet szereztek juniorjaink

Csütörtökön a Vegyész RC Kazincbarcika junior csapata, amely az NB II-es felnőtt bajnokság keleti A-csoportjában szerepel, csütörtökön a Szolnoki Sportcentrum NB2, pénteken pedig a MEAFC-Miskolc U21-es csapata ellen nyert.

Bibók Balázs kisebb betegség miatt nem játszott egyik összecsapáson sem, valamint a felnőttek között rendszeresen pályára lépő Péter Márton is pihenőt kapott. Azonban nélkülük is állták a sarat juniorjaink, akik továbbra is hibátlan mérleggel, hét győzelemmel vezetik a tabellát.

„Mindkét találkozót jól kezdtük, de az első szettek megnyerését követően kiengedtünk, azt hittük, megvan a győzelem. Meg kell tanulniuk a fiúknak, hogy amennyire csak lehet, ki kell hozni magukból a maximumot, a lehető leggyorsabban meg kell nyerniük a mérkőzést. Különben az lesz, mint Miskolcon, az ellenfél belelkesedik és játszmát veszítünk” – bosszankodott a sikerek ellenére Toronyai Miklós, aki kemény kritikát intézett játékosai felé. „A másik fontos dolog, hogy a megbeszélt taktikát be kell tartani. Nem lehet önfejűsködni a pályán, mert ha csak egyvalaki is elkalandozik, borul az egész taktika.”

FÉRFI RÖPLABDA NB II, KELET, A-CSOPORT, 6. FORDULÓ
Vegyész RC Kazincbarcika  – Szolnoki Sportcentrum NB2 3-0 (15, 22, 19)
Irinyi Tornacsarnok, 100 néző. V.: Rácz, Villás.
Vegyész: Csizmadia 11, Lőrincz, 4, Garan 7, Fecske 2, Simkó 13, Földes 13, Henez, Bibók, Péter, Tóth (liberó). Edzők: Toronyai Miklós, Daniel Oravec.

FÉRFI RÖPLABDA NBII, KELET, A-CSOPORT, A-CSOPORT, 7. FORDULÓ
MEAFC-Miskolc U21 – Vegyész RC Kazincbarcika 1-3 (-11, -17, 16, -10)
E/4 kollégium, Egyetemváros, 50 néző. V.: Csizmarik, Bodrogi.
Vegyész: Lőrincz 5, Garan 7, Fecske 3, Csizmadia 13, Simkó 7, Henez 1, Földes 11, Tóth 1 (liberó). Edzők: Toronyai Miklós, Daniel Oravec.