Meglepődött, de örült a díjnak a fiatal feladó

Török Rolandot választották az edzők a hétvége legjobb kazincbarcikai játékosának. A nyáron szerződtetett fiatal feladó bemutatkozásra kiválóra sikeredett, hiszen valóban remekül teljesített az I. KolorCity Nemzetközi Röplabdatornán.

Török Roland (2) a U Cluj elleni mérkőzésen.
Török Roland (2) a U Cluj elleni mérkőzésen.

„Meglepődtem, hogy engem választottak csapatom legjobbjának, de természetesen nagyon örülök neki” – osztotta meg érzéseit a vrck.hu-val az utánpótlás-válogatott feladó. „Jól ment a játék, igyekeztem magamból mindent kihozni. Plusz motivációval léptem pályára, hiszen nemrég érkeztem, úgy éreztem, muszáj többet nyújtanom. Remélem, hogy ez valóban sikerült, hiszen a jövőben is szeretnék hasznos tagja lenni a csapatnak.”

Török Roland a nyáron érkezett Kazincbarcikára, posztján pedig a rutinos Toronyai Miklóssal kell megküzdeni. Érdekesség, hogy hosszú évek után először van nem kazincbarcikai nevelésű feladó a keretben – legutóbb ezt Kecskeméti Péter mondhatta el magáról. A nyáron a Kecskeméttől érkezett Török Roland egyébként jól érzi magát a borsodi városban.

„A beilleszkedéssel semmi gondom nem akadt, gyorsan megismertem a társaimat, ahogy ők is engem” – tette hozzá. „Mindenki segítőkész, semmi panaszom nem lehet. Tetszik a város is, jól érzem magam, így tényleg csak a röplabdával kell foglalkoznom.”

Tudta-e?
Az elmúlt nyolc évben csak hazai nevelésű feladók játszottak a VRCK felnőtt keretében, név szerint: Balázs Dávid, Kiss Gergely, Lehóczky Gergő (rövid ideig ezen a poszton is játszott), Lehóczky László, Toronyai Miklós és Tóth Milán.

Tóth Milán (fotó: ÉM/boon.hu – Ádám János)