Mezszámot cserél Carlos Páez

Harmadik idényére készül a Vegyész RCK-nál Carlos Páez feladónk, akinek a maradásáról a venezuelai sportszakírók is megemlékeztek.

Carlos pályafutását folyamatosan nyomon követik Venezuelában, a VRCK-ban elért eredményeire pedig roppant büszkék, főleg családja lakóhelyén. A Portugueseños csapatában már több ízben játszott a magyar útlevéllel is rendelkező feladónk, legutóbb tavaly nyáron. Carlos személy szerint már várja az új szezont, ami a pályán kívül azért is lesz számára különleges, mert januárban születik első gyermeke.

A feladónkkal kapcsolatos további hír, hogy mezszámot cserél, a kettes helyett a jövőben a hatos számot fogja a mezén viselni.

„Amióta röplabdázom, a hatos számot viseltem, csak amikor a Vegyészhez kerültem, ez foglalt volt. Idén úgy döntöttem, váltok a hatosra. Tudom, hogy nem a szám teszi a játékost, nekem és a családom számára ez mégis egy kedves szám” – indokolta döntését Carlos, aki a múlt héten Insragram-oldalán már „elkezdte a hangolást” az új szezonra.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

La nueva temporada se acerca vamos VRCK 🇺🇦 2019/2020 New season is coming let’s go VRCK 🇺🇦 2019/2020 #hungary #kazincbarcika #picoftheday #blessings 👍🏽🇭🇺🏐

Carlos Páez (@paezc6) által megosztott bejegyzés,