Nagy sikere volt az ózdi bemutatónak – (fotókkal)

Péntek délelőtt az ózdi Marosi István Városi Sportcsarnokban tartott röplabda-bemutatót a VRC Kazincbarcika felnőtt gárdája.

Több osztálynyi diák volt kíváncsi a Magyar Kupa-győztes együttes bemutató edzésére. A jelenlévők megismerkedhettek a röplabdázás alapjaival, valamint két rövid szettnyi egymás elleni játéknak is a szemtanúi lehettek. Látványos labdamenetekben, bombaerős nyitásokban és ütésekben sem volt hiány az érdeklődők legnagyobb örömére.

A közel egyórás bemutatót követően az iskolások is a küzdőtérre vonultak, ahol Mészáros Dömötörék személyesen mutatták meg a legfontosabb alapérintéseket. Játékos és diák egyaránt élvezte a bemutatót, és több ózdi lakos is jelezte: ott lesz a május 4-én startoló bajnoki döntő mérkőzésein.

„Örülök, hogy mindenki jól érezte magát, bízom abban, hogy ez a bemutató még nagyobb lökést ad az ózdi röplabdázásnak” – fogalmazott Veres Zoltán, az Ózdi Röplabda Club elnöke honlapunknak. „Megkezdődött egy közös munka az ózdiak és a kazincbarcikaiak között, ami remélem, hogy gyümölcsöző lesz, hiszen szeretnénk sok gyereknek örömet szerezni ezzel a sportággal.”

Köszönjük Ózd, remekül éreztük magunkat!

Klubunk fontosnak tartja, hogy minél jobban megismertesse a röplabdát a régióban élőkkel. Az ózdi bemutató csak az első volt a sok közül, májusban tovább folytatja roadshow-ját a VRCK.

Fotó: vrck.hu