Nem találtak legyőzőre a serdülők, Nyíregyházán jártak legfiatalabb miniseink

A legutóbbi hétvégén serdülő fiaink nem találtak legyőzőre, a VRCK-Szalézi U21-es leány csapata Miskolcon vendégszerepelt, a legkisebbek pedig Nyíregyházán jártak Röpsuli-tornán.

Serdülő csapatunk a második helyen végzett csoportjában az élvonalbeli U17-es bajnokság első körében, így bizakodva várhatta a második kört. A Szolnok-B ellen kezdtek a mieink, és bár az első játszma elúszott, a másik kettőt megnyerték fiataljaink. A folytatásban a Malév és a KISTEXT sem okozott gondot, így ha a második tornát is veretlenül zárja csapatunk, esélye nyílhat kiharcolni a hatos döntőbe kerülést.

„A Szolnok ellen is nyerhettünk volna három játszmában, de talán az utazás miatt még nem voltunk fejben teljesen készek a találkozóra. A folytatásban azonban nem volt kérdés, habár a harmadik szett szorosabb lett ismét. Mindenkinek sikerült játéklehetőséget adni, én szerintem a fiúk élvezték az egész napot, és helyenként sikerült is szépen játszani. Molnár Vajkot mindenképpen szeretnénk megdicsérni, hiszen ez nem az ő korosztálya, eggyel fiatalabb, de liberóként is szépen tette a dolgát. Garan Bálint a másik, akit ki kell emelni, mert nem csak támadásban produkált szép dolgokat, hanem mezőnyben is” – mondta Toronyai Miklós edző honlapunknak.

A VEGYÉSZ EREDMÉNYEI:
Szolnok-B – Vegyész 1-2 (23, -16, -22)
Malév SC – Vegyész 0-3 (-8, -13, -13)
KISTEXT – Vegyész 0-3 (-9, -7, -13)

A csapat tagjai: Lőrincz Ákos (csapatkapitány), Lévai Péter, Garan Bálint, Gálik Zsombor, Kohut Bence, Fecske Szabolcs, Kondor Kristóf, Henez Kevin, Lévai László, Molnár Vajk. Edzők: Daniel Oravec, Toronyai Miklós.


A VRCK-Szalézi, azaz U21-es leány csapatunk a Miskolci VSC vendégeként lépett pályára, ahol két szorosabb szettet sikerült kiharcolnia.

Női NB II, Kelet, B csoport, 6. forduló
Miskolci VSC – VRCK-Szalézi 3-0 (20, 12, 18)

A csapat tagjai: Nyári Alexandra (csapatkapitány), Pente Petra, Ladányi Réka, Földi Lilla, Kőrösi Dorina, Budai Adriána, Hompoth Laura, Varga Eszter, Próbáld Zsófia, Méhész Anna. Edzők: Pásztor Péter, Juhász Krisztián.


A legkisebbek Nyíregyházára utaztak vasárnap, ahol Röpsuli-forduló várt rájuk. Az ádámos és pollackos tanulókból álló gyerekek három manó, egy szupermini és két mini csapatot alkottak. Utóbbi korosztályban a harmadik és a nyolcadik helyet szerezték meg, míg a legkisebbek között nem számolják a pontokat, így ott helyezések sincsenek. A főcímképen ők láthatók.