Oravec: Az igazi vizsga pénteken kezdődik

Sajtótájékoztatót tartottunk a bajnoki döntő előtt. Az újságírók kérdéseire Daniel Oravec vezetőedző és Szabó Dávid csapatkapitány válaszoltak.

Május 4-én (18:00, Don Bosco Sportközpont, élőben a vrck.hu-n) kezdi meg szereplését a férfi röplabda NB I döntőjében a VRC Kazincbarcika. A klub nyolcadik fináléját vívhatja a bajnokságban, ebből hármat sikerült megnyernie. A negyedikre is jó esélye van Daniel Oravec legénységének, hiszen ellenfele az a Fino Kaposvár lesz, amelyet az idei szezonban két-két bajnoki és Magyar Kupa-meccsen is legyőzött.

„Más az alapszakasz és a rájátszás” – szögezte le a vezetőedző. „A korábbi eredmények itt már nem számítanak, már csak azért sem, mert egy hosszabb szünetünk is volt. A kupadöntő után tizenhét, az elődöntőt követően pedig huszonegy napig nem léptünk pályára tétmérkőzésen. Ez nem éppen a legideálisabb, hiszen ki lehet esni a ritmusból. A játékosok az edzéseken jól dolgoztak, de az igazi vizsga pénteken kezdődik.”

A szlovákiai tréner kiemelt négy kaposvári játékost: Nagy Pétert, Nagy Józsefet, Keen Cameront és Galin Nikolovot.

„Ők azok, akik húzóembereknek számítanak, rájuk kell a leginkább készülni” – magyarázta Oravec. „Nekünk hosszabb a kispadunk, többet tudunk cserélni, mind a hat kezdőnk helyére be tudunk állítani közel azonos képességű játékost. Ezt már bizonyítottuk is, éppen a Kaposvár ellen, idegenben. A játékosok várják már a döntőt, és szerencsére mindenki egészséges.”

Szabó Dávid szerint mindenkire oda kell figyelni a háló túloldalán, hiszen „tehetségesek, ügyesek a somogyi fiatalok”, akik okozhatnak kellemetlen pillanatokat. Klubunk rutinos átlója szerint fejben is tisztának kell lenniük, ha a Magyar Kupa után a bajnokságot is szeretnék megnyerni.

„Mentálisan rendben van a csapat, de valóban, ezek a hosszabb szünetek nem szoktak jól jönni” – fogalmazott Szabó. „Az edzéseken azonban mindenki kellő koncentrációval dolgozik, és már alig várjuk, hogy ismét bizonyíthassunk a szurkolóink előtt, akik az egész szezonban fantasztikusak.”

A bajnoki elsőség kapcsán szóba került már a Bajnokok Ligája is, Szabó azonban egyelőre a pénteki mérkőzéssel van „elfoglalva”.

„Ennyire előre még nem szeretnék tekinteni, hiszen le kell játszani legalább három, maximum öt meccset a Kaposvár ellen. A szurkolók, a város és a klub már régóta vár egy újabb bajnoki elsőségre, érezzük a röplabda iránti felfokozott hangulatot, szeretnénk megfelelni az elvárásoknak. Nem lesz egyszerű, de képesek vagyunk rá.”

A VRCK az idén magyar csapattól még nem kapott ki, összesen 30 győzelemnél jár. Legutóbb 2016-ban döntőzhetett, utoljára pedig 2006-ban nyert bajnoki címet – éppen a somogyi rekordbajnok ellen.

A BAJNOKI DÖNTŐ MENETRENDJE:

DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
VRC KAZINCBARCIKA – FINO KAPOSVÁR
2018., május 4., 18:00, Kazincbarcika, Don Bosco Sportközpont (vrck.hu, élő)

DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
FINO KAPOSVÁR – VRC KAZINCBARCIKA
2018., május 7., 20:00, Kaposvár, Városi Sportcsarnok (KaposPont.hu, élő)

DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
VRC KAZINCBARCIKA – FINO KAPOSVÁR
2018., május 10., 20:00, Kazincbarcika, Don Bosco Sportközpont (M4 Sport, élő)

DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS – ha szükséges
VRC KAZINCBARCIKA – FINO KAPOSVÁR
2018., május 12., 17:30, Kazincbarcika, Don Bosco Sportközpont (M4 Sport, élő)

DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS – ha szükséges
FINO KAPOSVÁR – VRC KAZINCBARCIKA
2018., május 14., 18:00, Kaposvár, Városi Sportcsarnok (M4 Sport, élő)

Fotó: kolorline.hu / Zele Tímea