Péter Márton: Minden nap tudtam újat tanulni, és erre szükségem is volt

Számára idegen poszton, centerként kellett helytállnia Péter Mártonnak debütáló évében a Vegyész Röplabda Club felnőtt csapatában, de klubunk saját nevelésű játékosa lenyűgözte a szakmai stábot a teljesítményével.

„Hirtelen jött a lehetőség a felnőtt csapatban centerként, de megpróbáltam élni vele, és a legjobbamat nyújtani, hogy a csapat hasznára lehessek” – fogalmazott a vrck.hu érdeklődésére a 21 éves játékos. „Igyekeztem inkább hozzáadni a csapat teljesítményéhez, mint elvenni, de én is úgy érzem, sokat fejlődtem. Minden nap tudtam új dolgokat tanulni, és erre szükségem is volt, hogy felzárkózzak. Azzal nem foglalkoztam a szezon alatt, hogy éppen hányan vagyunk ezen a poszton, amit kértek tőlem, azt próbáltam teljesíteni.”

Péter Márton és Juhász Péter személyében a szezon elején két centere volt a Vegyésznek, majd hozzájuk csatlakozott a juniorok közül Simkó Dániel, illetve januárban Rodrigo Moraes. Utóbbival kapcsolatban nem túlzás azt állítani, hogy ilyen szintet képviselő centert régen láthattunk a magyar bajnokságban.

„Nagyon pozitív volt Mudo érkezése, és nekem sokat is segített” – árulta el a korábbi utánpótlás-válogatott. „Marek Kardos folyamatosan ellátott tanácsokkal az edzések és a mérkőzések alatt, de jó volt, hogy nem csak az edző, hanem Mudo is mutatott olykor dolgokat. Valamint inkább én voltam a megfigyelő, mert állandóan azt lestem, hogyan mozog. Teljesen más az ő mozgása, szóval nem csak technikában, hanem a kilépésben, hozzálépésben, oldalmozgásban is sokat lehetett tőle tanulni. Leginkább az edzéseken éreztem, hogy haladok előre, ráadásul a közeg befogadó, megértő és jó volt. Az elején ugyanis nem ment annyira ez a centerezés, de a társak rendkívül segítőkészek voltak.”

A koronavírus-járvány miatt a Vegyésznek is fel kellett függesztenie az edzéseket, így a játékosok odahaza igyekeznek magukat fitten tartani. Fiatal játékosunk szerint nem könnyű most a helyzet, de arra buzdít mindenkit, ne hagyja abba a testmozgást.

„Edzek idehaza, az étkezésre pedig nagyon odafigyelek, hogy ne a chipstől és a gumicukortól hízzak meg. Muszáj nekünk, sportolóknak is alkalmazkodnunk a helyzethez, de azért nem lehet elkényelmesedni. Mindig vannak olyanok, akik hajlamosak ellustulni, pedig odahaza is tudnának edzeni, hiszen a jelenlegi helyzet senkit nem jogosít fel arra, hogy abbahagyja a mozgást. Mi folyamatosan edzettünk odahaza, de az enyhítéseknek köszönhetően most már kisebb csoportokban mozgunk: futunk, lépcsőzünk, létrázunk, valamint vannak erősítő gyakorlatok is. Sajnos másra továbbra sincs lehetőség.”

(főcímkép: vrck.hu, Kovács Loretta)