Szabó: Nem gyengültünk, mentálisan még erősödtünk is

Szabó Dáviddal, a VRC Kazincbarcika csapatkapitányával készített interjút a Nemzeti Sport.

„Modern stílusban” – ezt a címet kapta a Szabó Dáviddal készült interjú, amelyben csapatkapitányunk Szabó Gábor újságírónak beszélt a magával modern stílust hozó vezetőedzőről, Marek Kardosról, valamint a közel 100-szoros magyar válogatott Németh Szabolcsról.

„Örülök Marek érkezésének, hiszen nem csak tanult ember, hanem jelentős a játékosmúltja is” – fogalmazott a sportnapilapnak a 28 éves átló. „A Magyarországon még gyerekcipőben járó modern röplabdázást igyekszik elsajátíttatni a csapattal, amelyet én már megtapasztalhattam Olaszországban. A lényeg, hogy míg eddig alapvetően támadócsapat voltunk, mostantól sokkal nagyobb hangsúlyt kap a védekezés. Kaparni kell mezőnyben, a kivédekezett labdát meg, persze, jól kell megjátszani. Még sok a hiba, de nagyon bizakodom, pozitívan állok az új idényhez.”

Németh tíz évnyi légióskodás után tért vissza a nyáron Magyarországra, és Szabó szerint az ő érkezésével nem csak betöltötték a Mészáros Dömötör távozása miatt keletkezett űrt, hanem bizonyos szempontból még erősödtek is.

„Szabi hasonló karakter, mint Döme, ő is rutinos, a többieket feltüzelni képes játékos, és mint csapatkapitány mondhatom, a jelenléte meg is könnyíti a dolgom. Szerintem nem gyengültünk, mentálisan még erősödtünk is” – dicsérte új csapattársát a VRCK csapatkapitánya.

A Nemzeti Sport még ír a VRCK sűrű októberi programjáról is, hiszen szeptember 30-án Zágrábban (Közép-európai Kupa), október 1-jén Pécsen (NB I), október 4-én Kazincbarcikán (NB I, Pénzügyőr ellen), október 8-án pedig Nyíregyházán lép pályára. Utóbbin fogadja a Bajnokok Ligájában a görög PAOK Szalonikit.

Fotó: vrck.hu/Szűcs Fruzsina