Utánpótlás: U15-ös csapatunk a csoportmásodik helyért küzd

Veretlenül nyerte meg az első csoportkört a Vegyész RCK U15-ös csapata az ősszel, amely a mögöttünk hagyott hétvégén két győzelmet és egy vereséget könyvelt el a második csoportkör aktuális fordulójában.

Bokor Elek edző idén vette át a gyerek csapat irányítását, amely ősszel nem kapott ki, a Pénzügyőrt is magabiztosan győzte le több ízben, ahogy a nagy rivális Egri Városi Sportiskolát szintén.

„Meglepett a jó szezonkezdet, még úgy is, hogy nem volt tapasztalatom korábban ebben a korosztályban, nem ismertem az erőviszonyokat” – mondta a vrck.hu-nak klubunk korábbi játékosa. „Jó látni, hogy a srácok hétről-hétre fejlődnek. A Pénzügyőrt és az Egert oda-vissza vertük az első körben, ahonnan csoportelsőként sikerült továbbjutnunk. A mostani szakaszban már a Kecskeméti Sportiskola A csapatával is játszunk, akik szó szerint is kimagaslanak a mezőnyből, eddig még senki nem tudta őket legyőzni.”

Az egriek – akik a VRCK Tokat Belediye Plevne elleni Challenge Kupa-találkozóján labdát szedtek és adományt gyűjtöttek beteg társuk megsegítése érdekében – éppen a mögöttünk hagyott hétvégén nyertek először a Vegyész ellen, és bár a mieink délután visszavágtak a vereségért, az ötszettes mérkőzés az ellenfélnek kedvezett, így ugyanis jobb szettaránnyal jelenleg a második 10 ponttal a KESI A (12 pont) mögött és a VRCK (10) előtt.

„Két játékosunk is kisebb sérülést szedett össze, ami semmiképpen sem segített nekünk, de nagyobb baj volt, hogy fejben még nem voltunk a meccsen, mintha otthon maradtunk volna a karácsonyfa alatt enni a bejglit” – tette hozzá gyerekcsapatunk edzője. „Kikaptunk az Egertől egy szoros összecsapáson, és bár a DEAC elleni siker visszaadta a hitünket, nem tudtuk lezárni a második, Eger elleni találkozót négy játszmában, így a győzelem ellenére nem voltunk túl boldogok. A mi erőnk a csapategység, mert nincs úgymond sztárjátékosunk, együtt vagyunk erősek. Ebből viszont szombaton semmit nem bizonyítottunk. Matematikai esélyünk még van a második hely megszerzésére, de ehhez minimum két szettet nyernünk kell a kecskemétiek ellen.”

Habár azt Bokor is hangsúlyozta, az eredmény az utánpótlásban csak másodlagos, hiszen ebben a korban az a legfontosabb, hogy a játékosoknak megfelelő alapokat adjanak, azért szeretnének jó eredményt elérni az idei szezonban.

„Valóban nem az eredményesség a legfontosabb, nem is ez a cél, de sportolók vagyunk, szeretnénk minél messzebb jutni. Nem tudom, pontosan milyen játékerőt képviselnek a többi csoportban lévő együttesek, de szerintem jók vagyunk egy országos döntőre, amit még van esélyünk kiharcolni. Ennek érdekében mindent meg fogunk tenni, az edzéseken és a mérkőzéseken egyaránt” – zárta gondolatait Bokor, akinek csapata február 1-jén, hazai környezetben harcolhatja ki a második helyet.

A 2. csoportkör utolsó fordulójának programra (Kazincbarcika, Irinyi Tornacsarnok)
2020. február 1., szombat
10:00 DEAC – EVSI
11:30 VRCK – KESI `B`
13:00 EVSI – KESI `A`
14:30 KESI `B` – DEAC
16:00 KESI `A` – VRCK