VRCK junior: két nap alatt tíz szett és két pont

Szombaton és vasárnap is pályára lépett a VRCK junior együttese az NB II-es férfi röplabda-bajnokságban.

Szombaton a HÉP-Kecskeméti RC vendége volt a VRCK, és a papíron erősebb ellenfelével szemben sikerült előnybe kerülnie, majd két elvesztett szett után egyenlíteni is tudott. A mindent eldöntő szettben azonban a KRC-nek sikerült hoznia a papírformát, így a Kazincbarcika egy ponttal vigasztalódhatott.

Vasárnap ki-ki meccs várt Bokor Elek edző legénységére, ami nagyon simán indult hazai szempontból. A MAFC-BME azonban fordított, és bár ismét ötszettes csatára kényszerült a VRCK, ezúttal sem volt szerencséje. Két nap alatt tíz szettet játszottak Péter Mártonék, és nyerniük ugyan nem sikerült, de két ponttal gazdagodtak.


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA NB II, ALAPSZAKASZ
VRCK U21 – MAFC-BME U21 2-3 (16, -21, -18, 15, -13)
Don Bosco Sportközpont, Kazincbarcika, 150 néző. V.: Csizmarik, Bodrogi.
VRCK: Palánkai-Omoshebi, Budai, Viszokai, Péter, Bibók, Balogh. Csere: Tóth (liberó). Edző: Bokor Elek.
MAFC: Majer, Tar, Gazsi, Kun, Varga, Tanai. Csere: Szabó (liberó). Edző: Schildkraut Krisztián.

Bokor Elek: Sokat kivett a csapatból az egy nappal ezelőtti, Kecskemét elleni rangadó, ami főleg mentálisan érződött, hiszen sok gyermeteg hibát vétettünk. Az első szettet viszonylag simán nyertük, ami miatt túlságosan is megnyugodtunk, és két játszmáig tartott, mire magunkhoz tértünk. A végjátékban jobban koncentrált az ellenfél, így nyertek. Dolgozunk tovább, van még miben fejlődni.


SZOMBATON JÁTSZOTTÁK:

FÉRFI RÖPLABDA NB II, ALAPSZAKASZ
HÉP-KECSKEMÉTI RC U21 – VRCK U21 3-2 (-16, 20, 22, -21, 12)
Kecskemét. V.: Halász, Csikós.
VRCK: Palánkai-Omoshebi, Budai, Viszokai, Péter, Bibók, Balogh. Csere: Tóth (liberó). Edző: Bokor Elek.

Bokor Elek: Nagyon fegyelmezetten, végig harciasan küzdöttünk, amit már régóta látni szerettem volna. Büszke vagyok a srácokra. Sajnos a végjátékokba olykor-olykor hiba csúszott, így elmaradt a bravúr.

Fotó: vrck.hu / Tóth Milán