VRCK junior: új felállásban nyertek a Gyöngyös ellen

A hétvégén a VRCK junior csapata a Gyöngyös ellen játszott az NB II-es bajnokságban. Hazai pályán idén utoljára szerepeltek a fiatalok, akik magabiztos győzelemmel köszöntötték születésnapos edzőjüket.

Bokor Elek egy nappal a szombati mérkőzés előtt ünnepelte születésnapját, és nagy meglepetésként érte, hogy játékosai készültek neki egy kis ajándékkal. A legédesebb ajándék mégis a győzelem volt, amely igen magabiztosra sikerült, bár a második szettben a Heves megyeiek kis híján egyenlítettek.

“Annyit kértem csak a játékosaimtól, hogy nyerjenek” – mondta a vrck.hu-nak a juniorok edzője. “Nagy elánnal, tűzzel kezdtük a mérkőzést, amelyen új felállásban, két feladóval kezdtünk. A második játszmára túlságosan is megnyugodtunk, dekoncentráltak lettünk, amit a harciasan küzdő vendégek kihasználtak, mert vezettek is. Szerencsére a végjátékban azonban jobban figyeltünk. A harmadik szettre összekaptuk magunkat, jóval kevesebbet hibáztunk, így lehetőséget tudtam adni Toma Áronnak és Rudolf Marcinak is.”

FÉRFI RÖPLABDA NB II., ALAPSZAKASZ. 8. FORDULÓ
VRCK junior – Gyöngyös 3-0 (15, 25, 19)
Irinyi Tornacsarnok, Kazincbarcika, 50 néző. V.: Ladányi, Mocsnik.
VRCK: Lőrincz 5, Péter 14, Viszokai 9, Palánkai-Omoshebi 9, Budai 23, László 2. Csere: Tóth (liberó), Toma, Rudolf. Edző: Bokor Elek.
Gyöngyös: Farkas 12, Szabó 4, Kovács 3, Nagy B. 6, Dudás 7, Kerek 5. Csere: Sánta (liberó), Dobos. Játékos-edző: Farkas László.

(Fotó: VRCK archív/Tóth Milán)

Most megoszthatja másokkal is: